2×30 percig tartott a vármegye kettes felnőtt mérkőzés, mert a játékvezetőknek sietnie kellett a következő meccsre

Magyar foci
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem egy felkészülési, hanem egy bajnoki mérkőzésről van szó.

A héten már beszámoltunk egy olyan bajnokságról, amit nehéz komolyan venni. Ehhez csatlakozott a hétvégén a Nógrád vármegyei másodosztály.

Történt ugyanis, hogy a Varsány SE a Karancsalja MSE együttesét fogadta szeptember 10-én vasárnap 14:00-tól. A találkozóra megérkezett a játékvezető és két asszisztense is, ám volt egy kis bökkenő.

Ugyanennek a játékvezetői triónak volt jelenése a 16:00-ra kiírt Karancsberény-Újbuda Liga és a Karancslapujtő KSE II. mérkőzésén is. A két sportpálya között 35 perc a távolság autóval forgalommentes időszakban.

Aki a játékvezetői küldést elkészítette, lehetetlen küldetés elé állította a játékvezetőket. Egy 14:00-kor kezdődő mérkőzés hosszabbítás nélkül is legkorábban 15:45-kor ér véget, a 31,7 kilométeres távolságot pedig legfeljebb helikopterrel lehet megtenni 15 percen belül.

Arról nem is beszélve, hogy a játékvezetőknek nem elég beesnie az egyik mérkőzésről a másikra. Vannak bizonyos kötelezettségeik is a mérkőzés előtt, például meg kellene győződniük arról,hogy valóban azok a játékosok lépnek pályára, akik be vannak írva a jegyzőkönyvbe.

További problémát jelentett, hogy a vendégek otthon hagyták a játékengedélyeiket, így fél órányi csúszással kezdődött a Varányban megrendezett mérkőzés. A játékvezető úgy döntött, kétszer harminc percig fog tartani a bajnoki mérkőzés, mert kötelezettsége van még aznap a triónak a másik mérkőzésen.

A Varsány SE a 15. percben Csizmadia Róbert góljával vezetést szerzett. A Karancsalja MSE a 63. percben egalizált. Itt még hátra lett volna legalább 27 perc, ám a játékvezető lefújta a mérkőzést.

A nogradifutball.hu számára nyilatkozó Báránkó Gábor, a Varsány SE vezetőedzője nem rejtette véka alá a véleményét a játékvezetői küldésről. Egyenesen az iskolapadba küldené vissza azokat, akik így szervezték a dolgokat.

Nyitókép: Pixabay

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?