Visszalépett a Polgárdi

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Hirtelen jött a döntés, hét közben még úgy volt, kiállnak a Sárosd ellen.

Beszédes Sándor, a Polgárdi vezetőedzője pénteken még nyilatkozott a sajtónak, és azt tervezték, hogy vállalják a Sárosd elleni megméretettetést, annak ellenére, hogy biztos vereség elé nézett a csapat.

A klub csütörtök esti közgyűlésén azonban Ferencz Péter, a klub elnöke lemondott, és egyúttal visszaléptették a Megye I-es felnőtt csapatot a bajnokságtól.

A Polgárdi 18 fős keretéből 17 játékos eligazolt, miután Beszédes Sándort nevezték ki vezetőedzőnek. A Magyar Kupa első fordulójában, valamint a Megye I-es bajnokság nyitófordulójában a Baracs ellen nem állt ki a Polgárdi létszámproblémák miatt.

Ezt követően meglehetősen fiatal játékosokkal töltötték fel a keretet. A második fordulóban a Bicskét, a harmadikban a Tordastól kapott 9 gólt a Polgárdi. Ezt az Enying elleni 4-0-ás fiaskó követte, valamint jogosulatlan játék miatt egy pontlevonás. Az ötödik fordulóban a Sárosdot fogadta volna Beszédes Sándor csapata, de erre a mérkőzésre már nem került sor.

A Megye I-es bajnokságból így a 2018/2019-es szezon végén csak 1 kieső lesz, amire az Enying és a Kisláng a legesélyesebb, bár a Martonvásár és a Lajoskomárom sincs jelenleg biztonságban.

Forrás: Polgárdi VSE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?