Vármegye III. Észak: A dobogón telel az Iszka és a Baracska is

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A kápolnásnyéki csapat végül kicsúszott a top 3-ból.

Vármegyei III. osztály Észak Felnőtt 15. forduló

A Baracska és a Kápolnásnyék II. összecsapását már az előző héten lejátszották. A rangadót a baracskaiak nyerték, akik ennek köszönhetően a dobogón telelhetnek.

Most szombaton a Csókakő megszerezte első győzelmét a bajnokságban. A sereghajtó a Söréd otthonában diadalmaskodott. A csapat góljait Prosszer Zoltán és Jakab Gábor szerezték, a sörédiek erejéből csak a szépítésre futotta Oláh István révén.

Az Iszkaszentgyörgy magabiztosan verte a Kajászó együttesét, így a második helyről várhatja a tavaszt. Szakács Endre már a negyedik percben betalált.

A következő gólokra a második félidő elejéig kellett várni. Ekkor Nyers Zsolt majd Gál Dániel köszönt be. Horváth Barnabás ugyan hamarosan szépített, ám az iszkaiak sikere nem forgott veszélyben.

A Ráckeresztúr percekkel a kezdés után megszerezte a vezetést Becséri Tibor góljával a Pázmánd ellen. A keresztúriak játékosát, Papp Gábort azonban bő egy órányi játék után kiállította a játékvezető.

Az emberelőnyt sokáig nem tudta kihasználni a pázmándi együttes. A 88. percben azonban megtört a jég, ekkor Mocsári Csongor Lajos egyenlített.

A Tordas-Gyúró Egyetértés csapata leiskolázta a Pusztavámot. Deli Zsolt majd Csóti Ádám Dávid is bevette az első félidő derekán a sereghajtó kapuját.

A szünet után Puskás Balázs duplázott. Végül a Tordas-Gyúró Egyetértés 4-0-ra győzött.

2023. november 18. szombat 10:00
Baracska – Kápolnásnyék II. 3-1

2023. november 25. szombat 13:00
Söréd – Csókakő 1-2

2023. november 26. vasárnap 13:00
Iszkaszentgyörgy – Kajászó 3-1
Ráckeresztúr – Pázmánd 1-1
Tordas-Gyúró Egyetértés – Pusztavám 4-0

A tabella állása:

  1. Velence 34p
  2. Iszkaszentgyörgy 24p
  3. Baracska 23p
  4. Kápolnásnyék II. 21p
  5. Tordas-Gyúró Egyetétés 21p
  6. Dinnyés 19p
  7. Ráckeresztúr 18p
  8. Pusztavám 17p
  9. Pázmánd 16p
  10. Kajászó 9p
  11. Újbarok 7p
  12. Söréd 5p
  13. Csókakő 4p

Nyitókép: Olvasói fotó

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?