Vármegye II: Móron és Abán is nagy rangadó lesz

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A hétvégén eldől, hogy a Csernye és az Adony hány pont előnnyel telel az élen.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 13. forduló

A Bakonycsernye már szombaton letudja idei utolsó bajnoki mérkőzését. Ellenfele a sereghajtó Pákozd lesz, amely ellen a csernyeiek gólfiesztát rendezhetnek.

Vasárnap az újonc Magyaralmás az egyre jobb formába lendülő Vál ellen játszik. A két együttes ellentétes előjelekkel várja az összecsapást. Az almásiak a legutóbi négy meccsükön mindössze egyetlen pontot és egyetlen gólt szereztek, ellenben a váliak zsinórban negyedik győzelmükre készülnek.

Móron nagy rangadó lesz, a harmadik helyen álló helyi csapat a negyedik Pátkával csap össze. A móriak eddig csak a Csernyétől kaptak ki, a Pátka viszont jó formában van, legutóbbi három mérkőzésén is nagyon simán nyert, így igazi ki-ki meccsre lehet számítani.

A Mány-Csabdi a legutóbbi hat mérkőzésén csak egyszer kapott ki, most viszont komoly erőpróba vár az alakulatra. A második helyezett felcsútiak ugyanis zsinórban hetedik sikerükre készülnek.

A legutóbbi hat találkozón nem tudott nyerni az Etyek. Most azonban megszakadhat a klub rossz szériája hiszen elelnfele az ebben a szezonban visszafogottan teljesítő VBK lesz.

Sem a Csurgó, sem a Szár nem tudott nyerni két forduló óta. Most egymás ellen bizonyíthatnak a felek, a mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozhat.

2023. november 25. szombat 13:00
Bakonycsernye – Pákozd

2023. november 26. vasárnap 13:00
Magyaralmás – Vál
Mór II. – Pátka
Mány-Csabdi – Puskás Akadémia III.
Etyek – Videoton Baráti Kör
Fehérvárcsurgó – Szár

A tabella állása:

  1. Bakonycsernye 33p
  2. Puskás Akadémia III. 24p
  3. Mór II. 24p
  4. Pátka 21p
  5. Szár 16p
  6. Etyek 14p
  7. Magyaralmás 14p
  8. Vál 13p
  9. Herceghalom 12p
  10. Fehérvárcsurgó 12p
  11. Mány-Csabdi 12p
  12. Videoton Baráti Kör 8p
  13. Pákozd 3p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 13. forduló

A besnyőiek a múltheti szomszédvár rangadó elvesztését követően már szombaton javíthatnak. A Polgárdi ellen azonban bravúrra lenne szüksége a Besnyőnek már a pontszerzéshez is.

Vasárnap az Aba egy hét pihenő után a listavezető Adonnyal meccsel. Hazai pályán ősszel veretlennek bizonyultak az abaiak. Az adonyiak sem otthon, sem idegenben nem kaptak még ki, sőt, zsinórban öt meccset nyertek, így ők számítanak a favoritnak.

A Káloz ebben a félévben nem remekelt, ám azt érdemes tudni, hogy ősszel veretlen hazai pályán. Ellenfele az a Nagykarácsony lesz, amely idegenben mindösszesen két pontot szerzett utóbbi két megmérettetésén, így a legvalószínűbb eredmény a döntetlen.

Alsóházi rangadó lesz Seregélyesen, ahová a sereghajtó Sárszentmihály látogat. A seregélyesiek nemrég hasonló helyzetben legyőzték az akkor utolsó Előszállást, most hasonló kihívás vár rájuk.

A sárosdiak egy kivételt leszámítva otthon mindig szereztek legalább egy pontot. Most erre minden esélyük meg lesz az Előszállás ellen, amely otthonától távol hatból csak egyszer tudott nyerni.

2023. november 25. szombat 13:00
Besnyő – Polgárdi

2023. november 26. vasárnap 13:00
Aba Sárvíz – Adony
Káloz – Nagykarácsony
Seregélyes – Sárszentmihály
Baracs – Beloiannisz
Sárosd II. – Előszállás

A tabella állása:

  1. Adony 29p
  2. Baracs 24p
  3. Nagyvenyim 21p
  4. Nagykarácsony 21p
  5. Polgárdi 20p
  6. Aba Sárvíz 19p
  7. Beloiannisz 18p
  8. Sárosd II. 16p
  9. Besnyő 8p
  10. Káloz 8p
  11. Seregélyes 7p
  12. Előszállás 6p
  13. Sárszentmihály 6p
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?