Vármegye II: Komoly próbatétel vár a felcsútiakra, élre állhat az Adony

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Magyaralmáson és Polgárdin lesz a legnagyobb rangadó ezen a héten a vármegyei másodosztályban.

Vármegyei II. osztály Észak Felnőtt 9. forduló

Szombaton a borzalmas szériában lévő, öt meccse pontot sem szerző Herceghalom a Videoton Baráti Kör együttesét fogadja. Éppenséggel a VBK sincs bombaformában, most egymás ellen bizonyíthatnak a felek.

Vasárnap érdekes mérkőzésre van kilátás Magyaralmáson. Az újonc várakozáson felül teljesít a másodosztályban, kérdés, mire megy a címvédő felcsúti együttes ellen, amely legutóbbi hat meccséből ötöt megnyert. A találkozó esélyese a vendég csapat, ám az almásiak aligha szeretnék lerontani 75%-os hazai mérlegüket.

A szebb napokat is látott Vál nem sok jóra készülhet a Bakonycsernye ellen. Az éllovas egyszerűen képtelen hibázni, meglepő volna, ha éppen egy alsóházi gárda ellen szakadna meg a csernyeiek nagy sorozata.

A sereghajtó Pákozd a második helyen álló móriakkal csatázhat a pontokért. A piros-feketék toronymagas esélyesei az ütközetnek.

Az Etyek kedvezőbb helyzetből várja a soros bajnokit, mint a Szár. Az etyekiek eddig csak egyszer kaptak ki, hazai pályán veretlenek, így Lacza Albert csapatának bravúrra lesz szüksége, ha nyerni szeretne.

Két hasonló játékerőt képviselő alakulat csap össze Fehérvárcsurgón, ahová a Mány-Csabdi látogat. Otthon még nem kaptak ki a csurgóiak, ez mindenképp mellettük szól.

2023. október 28. szombat 14:30
Herceghalom – Videoton Baráti Kör

2023. október 29. vasárnap 13:30
Magyaralmás – Puskás Akadémia III.
Vál – Bakonycsernye
Pákozd – Mór II.
Etyek – Szár
Fehérvárcsurgó – Mány-Csabdi

A tabella állása:

  1. Bakonycsernye 24p
  2. Mór II. 16p
  3. Puskás Akadémia III. 15p
  4. Etyek 14p
  5. Magyaralmás 13p
  6. Pátka 12p
  7. Szár 9p
  8. Fehérvárcsurgó 8p
  9. Videoton Baráti Kör 7p
  10. Mány-Csabdi 7p
  11. Herceghalom 6p
  12. Vál 4p
  13. Pákozd 3p

Vármegyei II. osztály Dél Felnőtt 9. forduló

Mivel a Baracs a héten nem játszik, így szombaton élre állhat az Adony minden más mérkőzés eredményétől függetlenül, ha legalább három góllal legyőzi a Besnyő együttesét. A besnyőiek négy meccse nyeretlenek, legutóbbi három bajnokijukat elbukták, így erre minden esély megvan.

Ezzel párhuzamosan a Beloiannisz fogadja a Sárszentmihály együttesét. A két csapat közül a Beloiannisz van jobb formában, ők számítanak a párharc favoritjának.

Vasárnap rangadó lesz Polgárdin, az ötödik helyezetthez a negyedik Nagykarácsony látogat. A legutóbbi fordulóban mindkét csapat vereséget szenvedett, így most egymás ellen bizonyíthat a két gárda.

A Káloz és a Nagyvenyim ütközetének megjósolhatatlan a kimenetele. A venyimiek sokkal jobban állnak, ám legutóbbi négy meccsükből csak egyet tudtak megnyerni.

A Seregélyes első győzelmét követően újabbra készül a sereghajtó Előszállás ellen. Ha nyernek Szalaiék, akkor több pozíciót is javíthatnak jelenlegi helyezésükön.

A Sárosd II. a legutóbbi négy meccséből hármat megnyert, ám mindannyiszor alsóházi csapatok ellen diadalmskodott. Most viszont az élmezőnyhöz tartozó Abát fogadja, amely a nyitó forduló óta nem talált legyőzőre. Ha nem is borítékolható, de valószínűsíthető az abaiak sikere.

2023. október 28. szombat 14:30
Besnyő – Adony
Beloiannisz – Sárszentmihály

2023. október 29. vasárnap 13:30
Polgárdi – Nagykarácsony
Káloz – Nagyvenyim
Seregélyes – Előszállás
Sárosd II. – Aba Sárvíz

A tabella állása:

  1. Baracs 20p
  2. Adony 17p
  3. Aba Sárvíz 15p
  4. Nagykarácsony 13p
  5. Polgárdi 12p
  6. Nagyvenyim 12p
  7. Beloiannisz 12p
  8. Sárosd II. 11p
  9. Sárszentmihály 6p
  10. Besnyő 5p
  11. Káloz 5p
  12. Seregélyes 4p
  13. Előszállás 3p

Nyitókép: Magyaralmás SE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?