Tovább robog a Főnix, a Dinnyés ellen 11 gólig jutottak a fehérváriak
A Megye III-as Simix Üveg-Ásvány csoport toronymagas favoritja, a Főnix ezúttal tíz perc alatt eldöntötte soros bajnoki mérkőzését, a Dinnyésnek esélye sem volt.
A helyi tudósító így számolt be a mérkőzésről:
“A Főnix újabb gólzáporos győzelemre készült a hétvégén, a szezont gyengécskén kezdő Dinnyést fogadta Pavlik József csapata. A fogadtatás nem volt túlzottan baráti, hiszen a vendégek több játékosának útját állták a biztonságiak és a létesítményt körülvevő kerítés. Végül csak előkerült a kapukód, sőt, még a szurkolók is bejuthattak a nélkül, hogy DNS mintát kellett volna adniuk.
A Főnix összeállításában nem volt különösebb meglepetés, leszámítva azt, hogy ezúttal nem volt a keretben a csapat adu-ásza, Puhnyák. A vendégeknél több érdekességet is fel lehetett fedezni a kezdő 11-et böngészve, a csapat góljainak jelentős részében szerepet vállaló Motel és Sturcz csupán a kispadon kapott helyet.
A mérkőzés kezdetétől magához ragadta a kezdeményezést a Főnix, a dinnyésiek hátát már az első percektől fogva törte a háló. Egy szöglet után a hatodik percben aztán meg is született a vezető találat, amelyet a hivatalos jegyzőkönyvvel ellentétben nem Bognár, hanem Fésű szerzett egy fejes nyomán – nem lehetett egyszerű összetéveszteni a két, markánsan eltérő fizimiskájú játékost, de az illetékesnek sikerült ez a bravúr. A hazaiak rutinos védője ugyan támaszkodott a felugrásnál, ám Magyar játékvezető az ilyen és ehhez hasonló esetek felett rendre szemet hunyt a mérkőzés során. Érthetetlen, miért tette ezt, hiszen a hazaiaknak nyilvánvalóan nem volt szüksége eféle segítségre az összecsapás megnyeréséhez.
A gyors vezető gól után pillanatokkal később jött az újabb Főnix-gól, Totsche növelte kettőre a vendéglátó előnyét. Érezni lehetett ekkor már, hogy csupán az a kérdés, hogy kétszámjegyű lesz-e a különbség a csapatok között. A Dinnyés az ellenfél térfeléig sem igazán jutott el, az első 45 perc során csupán egy kósza lehetősége volt a vendégeknek, de Pintér nem tudta sebességbeli különbségét kamatoztatni a rutinos Fésű-Knausz duó ellen. A Főnix támadói a túloldalon nem voltak ilyen könyörületesek, Szalai, Schäffer és Király János duplájával 6-0 volt az állás a szünetben. Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy a hat gólból kettő lesállásról született. A helyzetek megítélésénél nem lehetett könnyű helyzetben az asszisztens, ugyanis amint az a képeken látható, azonos színű sportszárban lépett pályára a két csapat, amire csak a FIFA sorozat játékaiban látni példát…
Apróbb (?) baki: Magyar játékvezető azonos színű sportszárban engedte pályára lépni a csapatokat
A fordulás után mit sem változott a játék képe. Helyezkedési hibák tucatjait vétették a vendégek, sokszor a legrövidebb passzbaikba is hiba csúszott. A gondolkodásban és megvalósításban is magasabb fordulatszámon pörgő hazaiak már két perccel a szünet után folytatták a gólgyártást, majd egy viszonylag hosszabb gólcsend után a 65. percben Ambrus iratkozott fel a gólszerzők listájára.
Pavlik József négy cserét vetett be a hajrára, önmagát is bedobva a mélyvízbe, a játékos-edzőnek a gólszerzés ezen a napon nem jött össze. Érdekes momentum volt, amikor egy Pavlik ellen elkövetett átlagos mezőnyszabálytalanságot követően a Főnix játékosa széttárt kézzel megállt, ezután a játékvezető azonnal a sípjába fújt és megítélte a faltot, sőt, kis híján a közeli körforgalom autósait is megállásra intette… Természetesen nem Magyar játékvezető döntötte el a pontok sorsát, de szemmel láthatóan meg volt illetődve a megyei szinten sztárokkal teletűzdelt hazaiaktól.
Az utolsó húsz percben további három találatot szerzett a Főnix, közülük a leglátványosabb Totsche nevéhez fűződik, aki a tizenhatosról fejelt bombagólt. A fellazuló hazai védelem ellen volt egy-két kontralehetősége a dinnyésieknek, de nem tudtak élni a kínálkozó lehetőségekkel. Egyelőre tehát továbbra is kapott gól nélkül vezeti csoportját 100%-os mérleggel a Főnix.”
Főnix – Dinnyés 11-0 (6-0)
Székesfehérvár, 32 néző. Vezette: Magyar János
Főnix FQL System: Barsch (Végh) – Totsche (Pavlik), Fésű (Király P.), Ambrus S., Bognár I., Kovács K., Király J., Knausz, Schäffer (Csóka), Szalai P., Galaczi (Csikesz Z.). V.edző: Pavlik József
Dinnyés: Berényi – Kovács T., Rédl, Hajdú, Pomázy – Korponai (Sturcz (Kincses)), Sági, Borbély, Tóth B., Csicsári (Motel) – Pintér. Vezetőedző: Kovács András
Gól: Fésű (6′), Totsche (8′, 76′), Szalai P. (20′, 73′), Király J. (22′, 45′, 47′, 85′), Schäffer (44′), Ambrus (65′)
Ajánlott cikkek: