Szoros kapcsolatra lépett a Pátka és a Bicskei TC: ezt kell tudni a két klub együttműködéséről
Fontos bejelentést tett a Pátka csapata.
A Pátka Sportkör hivatalos oldalán megjelenő információk szerint a vármegye kettőben szereplő klub sokat dolgozott azon, hogy stabilizálja az egyesület helyzetét. Céljuk, hogy új játékosokat igazoljanak, és újabb gyermekekkel szerettessék meg a futballt.
A klub együttműködési megállapodást kötött a Bicskei TC csapatával, amit Tessely Zoltán is megerősített. Ennek keretein belül mind szakmai, mind anyagi segítséget fognak kapni a piros-feketék a bicskeiektől.
A Pátka Sportkör köszönetét fejezte ki a Bicskei TC számára a nagyvonalú segítsgért, továbbá Tessely Zoltán elnöknek is kifejezték köszönetüket a bizalomért. Ezen felül megköszönték Komjáthy Péternek a közbenjárást.
A Pátka Sportkör hat korosztályban nevezett a 2023/2024-es idényre. U7, U9, U11, U13, U19, felnőtt és öregfiúk csapata is lesz a településnek. Minden korosztály mérkőzésére várják a szurkolókat.
Az már korábban eldőlt, hogy a Pátka megszerezte a Kápolnásnyék vármegye egyes együttesétől Ódor Dánielt, ami komoly erősítést jelenthet a csapat számára.
Nyitókép: Pátka