Szétszedik a Főnixet?

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

6 kulcsjátékos is elhagyja a csapatot, aktivizálta magát a Martonvásár és a Velence.

Király János, a csapat legeredményesebb játékosa Martonvásárra szerződik. Ahhoz a Martonvásárhoz, mely a nyáron úgy tűnt, anyagi gondokkal küzd, és benne volt a levegőben, hogy el sem indul a Megyei I. osztályban – igen nagy fordulat ez.

Király János 20 találattal a Főnix legeredményesebb játékosa volt. 23 bajnokin lépett pályára, mindannyiszor kezdőként, az utolsó 5 fordulóban azonban már nem szerepelt a fehérvári együttesben.

Hasonló utat járt be Schäffer Ádám, aki szintén az Ercsi elleni 4-1-es vereség alkalmával öltötte magára utoljára a Főnix mezét. 21 bajnokiból 19-szer volt kezdő a 4 gólt jegyző Schäffer, ő is Martonvásárra teszi át székhelyét. Kovács Krisztiánnak szintén a szóban forgó meccs jelentette Főnixes karrierje végét, ő Mórra igazol.

Katona ugyan még játszott egy találkozót a radikális változást előidéző Ercsi elleni pofont követően, méghozzá a Tordas ellen, de ő sem marad, Velencére szerződött. Végigjátszotta ugyan a szezont Totsche Gergő, aki régóta tart Pavlik Józseffel, most azonban szétválik a játékos és a szakember útja. 27 bajnokin mindannyiszor kezdőként szerepelt Totsche a Főnixben, 3 gólt jegyzett, jövőre azonban régi-új csapatánál, ő is a Velence színeiben rúghatja a bőrt.

Meg nem erősített információk szerint a 19 esztendős Dencinger Norbert Bicskén folytatja.

Kérdés, hogyan pótolják a fehérváriak a távozókat, a szezon végén úgy tűnt, igencsak fiatal tehetségekkel szeretnék feltölteni a keretet, ám kérdés, hogy mennyire lesz ütőképes a csapat az utánpótláskorú labdarúgókkal.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

One thought on “Szétszedik a Főnixet?

Vélemény, hozzászólás?