A Szár és a Mány rangadója 6 gólt hozott!
Erősen tartalékosan utazott szombaton a Mány a megyei első osztályba visszajutást célul kitűző Szár csapatának otthonába. Már a 3. percben előnybe kerültek a vendégek.
A Mány tudósítója így fogalmazott:
“Szombaton délután, Száron vendégszerepelt felnőtt csapatunk. Az előjelek nem voltak a legkedvezőbbek, hiszen az ünnepnap miatt, a vasárnapi sportprogramok mindegyikét szombaton kellett megrendezni, így az amúgy is “rövid” létszámunk tovább csökkent. Zolika edzői kötelezettségei, Gergő, Antoni, Schnobl Petike pedig hosszabb sérülése miatt nem tudott pályára lépni. Szabó Laci ugyan kezdett volna, viszont bemelegítésnél nem érezte jól magát, így a jobb oldalunkon is módosítani kellett…
Ennyit a “panaszkodásról”, hiszen a rossz előjelek ellenére, bátran, taktikusan és fegyelmezett játékkal “jöttünk” ki, nyilván ismerve ellenfelünk, a képzett, és gyors játékosokból álló szári csapat játékát. Átadva a területet, kontrákra rendezkedtünk be, ami nagyon sokáig remekül működött. Rögtön a 3. percben, Oláh “Miri” kapott egy remek kiugratást a jobb oldalon, és a tizenhatos vonaláról jobb külsővel szép gólt lőtt (0:1). A hazaiak (talán joggal, talán nem, sosem fog már kiderülni) lesért kiáltottak, de a gól picit megnyugtatott minket, és megadta a meccs “alaphangulatát”.
A Szár volt a kezdeményezőbb, helyzeteket dolgozott (és hagyott) ki, de a mányi kontrákban is megvolt az esetleges gólszerzés lehetősége. A 25. percben egyenlítettek a hazaiak, a fiatal tehetség, Kovács Balázs okos gólt lőtt. Ezután, azonban a félidő hátralévő részéig már nem változott a képlet: meddő szári mezőnyfölény, kontrollált, jó mányi csapatmunka jellemezte ezt az időszakot.
Szünet után fokozta a nyomást a hazai alakulat, és egy szerencsés góllal, Haász Jani szerzett vezetést a Szárnak (2:1). Jöttek az apróbb faultok, néhány sárga-lap, érdekes ítélet (les volt, nem volt les) borzolták a kedélyeket, de az alapképlet nem változott. A 67. percben, büntetőhöz jutottak a hazaiak, melyet Boros Zoli értékesített biztosan: a jó irányba vetődő Sátori Viki nem érte el. (3:1)
Eldőlni látszott a mérkőzés, fogyott az erő, de a mienk “feljebb” tolták, minden-mindegy alapon, felvállalva a nagyobb különbségű vereséget is. Aztán, a bátran beszálló, fiatal fiunkat, Farkas Ronit lökték fel a büntető-területen belül, a tizenegyest pedig a visszatérő, sokat dolgozó Marcika bombázta Szabó Dani kapujába (3:2). Sok örülni valónk mégsem akadt, bár még lehetett volna idő egyenlíteni, de a mányi gól után 2 perccel, újabb védelmi megingás, és a hazaiak legjobbja, Nyitrai Robi jó döntést választ: a kifutó kapus felett, egy levágódó labdát okosan emel a kapunkba (4:2).
Ezzel el is dőltek az érdemi kérdések, a parázs, férfias meccset a magukhoz képest talán picit fakóbban játszó hazaiak megérdemelten nyerték meg. Összességében, az előzményeket nem figyelmen kívül hagyva, a mieink bátran, akaratosan harcoltak, az egy apró lépéssel előttünk tartó, második helyen álló Szár ellen. Ahogy szokták mondani: ilyen mentalitással, munkával ki lehet kapni. Kis szerencsével pontot lehetett volna csenni, de a szerencse majd akkor fog igazán “megérkezni”, ha tényleg mindent megteszünk érte. A csapatot dicséret illeti a hozzáállásért, a hibákat pedig együtt fogjuk kijavítani!
Vasárnap, újabb rangadó, jön a Fehérvárcsurgó, akivel mindig mindenhol jó, és érdekes meccset játszunk!
Most sem lesz másként… kérünk mindenkit, figyeljetek az óra-állításra, a derbi már 13:30-kor kezdődik!”
Szár – Mány 4-2 (2-1)
Szár, vezette: Szabó Attila
Szár: Szabó D. – Orbán D. (Sárosi), Fenyvesi Sz., Boros Z., Krautszíder (Tamás) – Géber, Kovács B., Nyitrai, Haász – Sátori, Iváncsik (Zöld). Vezetőedző: Lacza Albert
Mány: Sátori V.- Szűcs R , Gonda (Szabó L.), Jakab (Farkas R.), Birta – Herczeg L., Oláh A., Doma, Budai R. – Apostagi, Radovics.
Gól: Kovács B. (25′), Haász (51′), Boros Z. (67′), Nyitrai (87′) illetve: Oláh A. (3′), Radovics (85′)
Ajánlott cikkek: