Sokkoló: Visszalépett a Perkáta!

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Romokban a Fejér megyei futball.

A napokban beszámoltunk róla, sorra hagyták el a Perkáta csapatát a játékosok. Kerekes Béla a szezon közben lécelt le, 11 perkátai focista pedig nyáron jelentette be távozási szándékát.

Azóta kaptunk egy közleményt, amelyben Klein Attila, a Perkáta vezetőségi tagja azt állította: a Perkáta jövője gazdaságilag és szakmailag is biztosított.

A FociDrukkeren nem szoktak álhírek megjelenni, így az, hogy 11 játékos távozik egy csapattól, joggal vetette fel a kérdést a hogyan tovább kapcsán, ám Klein Attila szerint a távozók pótlása biztosítottnak tűnt.

Derült égből villámcsapásként éri hát a Fejér megyei futballtársadalmat a hír, hogy a Perkáta, mely a Megye III-as bajnoki cím után ezüstérmet szerzett a legutóbbi szezonban a Megye III-es Dél csoportban, visszalép a pontvadászattól.

Itt a vég, Perkátán nem lesz felnőtt csapat
Itt a vég, Perkátán nem lesz felnőtt csapat

A Megye III-as bajnokságokat böngészve sem találni a Perkáta nevét sehol, így tehát egy településsel több kerül fel arra a hosszú listára, ahol nem fog pattogni tétmeccsen a labda a 2019/2020-as bajnokság során.

A Megye I-ben 16 helyett 14, a Megye II-es Észak csoportban 16 helyett 15, míg a Megye II-es Dél csoportban 16 helyett 14 csapattal indul a bajnokság. Két Megye III-as csoportban 1-1 csapattal több kezdi meg a szezont, az azonban tisztán látszik, hogy az eredeti, 16 csapatos Megye I-es és Megye II-es bajnokságok sem rövid, sem hosszútávon nem fenntarthatók.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?