Rabijász gólja döntött Lepsényben!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Potyogtak a gólok Lepsényben. A Nagykarácsony kétszer is kétgólos előnyt épített ki, ám az LMSK 10 emberrel egyenlíteni tudott. A 82. percben jött a dráma…

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“A vendégcsapat nagy elánnal kezdte a találkozót, melynek eredményeként negyed órával a kezdősípszót követően már két gólt rámolt be az öltözőben ragadt csapatunk hálójába. A kezdeti sokkból némiképp a 23. percben ébredtünk, amikor is Nyikos Martin cselezte be magát büntetőterületen belülre, majd talált a kapuba, 1-2. Azonban örömünk csak öt percig tartott, mivel a vendégek újabb találatot értek el, 1-3.

A 47. percben megfogyatkoztunk egy buta kiállítást követően. Az emberhátrány ellenére inkább mi támadtunk ezután, és sikerült is kiegyenlítenünk, Horváth volt eredményes az 56. és a 76.percben, 3-3. Úgy nézett ki, hogy a győzelem is meglehet, helyette viszont a már szokásos dráma jött a 82.percben. Ekkor a Nagykarácsony egy kontrából a kapunkba talált.

Hétgólos meccset játszott az LMSK és a Nagykarácsony - fotó: LMSK
Hétgólos meccset játszott az LMSK és a Nagykarácsony – fotó: LMSK

Minimum egy pontot megérdemelt volna csapatunk, mivel egy borzalmas első félidő után a másodikban nagyot küzdve emberhátrányból is sikerült felállnunk. Szép sport a labdarúgás, de nem mindig igazságos.”

LMSK – Nagykarácsony 3-4 (1-3)
Lepsény, vezette: Mogyorósi Tibor.

LMSK: Dicső – Szántó, Sütő, Blaski (Balla), Csizmadia, Nyikos (Zalatnai), Bagó (Baráth), Szente, Halász, Nasta (Horváth A.), Cziczinger.
Nagykarácsony: Turi – Harasztia, Tábi (Nagy T.), Brogyányi (Szabó M.), Fodor, Halasi, Komáromi, Huszár, Felföldi (Wadolowski), Berta (Kacz), Rabijász. Vezetőedző: Virág László.

Gól: Nyikos (23.), Balla (56.), Horváth A. (76.) illetve: Brogyányi (8.), Halasi (14.), Berta (27.), Rabijász (82.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?