Puhnyák János lett a Pázmánd SE edzője

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A leginkább kapusként ismert Puhnyák újabb szerepkörben próbálhatja ki magát.

Az Alba Regia, az Iszkaszentgyörgy, a Velence és a Főnix csapatánál is megfordult kapusként, alkalmanként mezőnyjátékosként Puhnyák János.

Karrierje egészen érdekes, hiszen a Megye III-ban 15 gólig jutott a 2016/2017-es évadban, ahol leginkább támadóként számított rá Pavlik József vezetőedző. Szépen termelte a gólokat a Spikiben is az Alba Liga II. osztályában – azóta már megszűnt a csapat.

A Főnixes kitérő után visszatért Velencére Puhnyák, ahol az utánpótlásnál edzői tapasztalatokra is szert tett. Pázmándon a felnőtt csapat trénere lesz, ahol számos új igazolással vélhetően a bajnoki címért és a feljutásért szeretne csatában lenni az általa igazgatott gárdával.

Erre minden esélye meg is van, hiszen a klub olyan játékosokat igazolt, mint a Videotont is megjárt Nagy Bence, a Velence csapatánál pallérozodó Kovács Máté vagy a Tordas II.-nél töltött kitérője után visszatérő Sztyhélik Péter.

A Pázmánd a Fejér Megyei Kupában erős ellenfelet kapott, az előző szezonban a Megye III-as Észak csoportban második helyen végző Dinnyéssel mérkőzik meg.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?