14 csapatos lesz a Megye I?

Fejér megye, Fejér Megye I, Fejér Megye II, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Visszalépett egy csapat, így legalább nem lesz szabadnapos.

A Mezőfalva kálváriája nem ért véget. A csapat a botrányos szezonzáró után bejelentette, nem indul a Megye I-ben, hanem egyenesen a Megye III-ig megy le a létrán, annak ellenére, hogy pontszáma elég volt megye egyes tagságának megőrzéséhez.

Aztán telt-múlt az idő, felröppentek hírek, hogy azért a Megye II-t vállalják a mezőfalviak. Megjelent a hivatalos lista, melyen viszont már a Megye I-es csapatok között szerepelt a csapat neve.

Ám itt jött az újabb csavar: a mezőfalviak állítólag kérvényezték, hogy ők mégis a Megye II-ben indulhassanak. Ehhez azonban egy Megye II-es listán szereplő csapatnak kellett volna azt mondani, hogy

bocsi, de akkor ti mégis a Megye III-ban indulhattok.

Ez természetesen nem történt meg, így a klub a legfrissebb információink szerint úgy döntött, hogy a Megye III-ban indul, erre minden jogi lehetősége adott is.

Talán jobb is így, különben könnyen lehet, hogy a meggyengült kerettel a Mezőfalva a Megye I-ben a Polgárdi sorsára jutott volna, és ideje korán feladni kényszerült volna a szezont.

Az információ nem hivatalos, így az sem lenne meglepő, ha a szezonrajtig még bekövetkezne egy sokadik fordulat.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?