A Pátka TV-s meccsen biztosította a bennmaradást!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Horti Gábor kommentálta rangadón, az Aba otthonában tudott diadalmaskodni a Pátka, mely a csapat Megye I-es tagságának megőrzését jelentheti.

A Pátka már a 22. percben megszerezte a vezetést: Varga letámadta Sereg kapust, aki belerúgta a pátkai játékosba a labdát, mely az üres kapuba pattogott – a találathoz Rózsa játékvezető is gratulált. A félidőben több gól nem esett, 0-1 volt a szünetben az állás a vendégek javára.

A folytatásban hét perc elteltével 10 főre fogyatkozott az Aba. Esze kézzel próbálta kapuba juttatni a labdát, ám volt már egy sárgája, így miután megkapta a másodikat, mehetett zuhanyozni. Ez meg is pecsételte az együttes sorsát, és könnyen lehet, nem csak erre a találkozóra vontakozóan…

Az utolsó negyed órában elképesztő hajrát produkált a Pátka. Kővári kiugratása után Csikesz növelte kettőre a vendégek előnyét. A következő támadást ismét Kővári indította, a jobb szélről Rózsás tette középre laposan a bőrt, ismét Csikesz érkezett, máris 0-3 lett az állás. Pár perccel később egy baloldalról érkező beadást Csikesz vett át rosszul, ám az így lett jó a csereként két négy perccel korábban pályára lépő Szakácsnak, és tizenöt méterről a kapu jobb oldalába lőtt. Ezt követően ismét Szakács volt eredményes, amikor egy indítás után Csikesz kaparta ki a gesztenyét a bizonytalankodó abai védő és kapus között, Szakács az üres hálóba pöckölt. A végén Pusztay indítása után Csikesznek összejött a mesterhármas, amikor remek labdakezelés után földre ültette Sereg hálóőrt, majd okos gólt szerzett.

Győztes Pátka szelfi az Aba elleni rangadó után
Győztes Pátka szelfi az Aba elleni rangadó után

A Pátka kiütéssel nyert, és három pontra ellépett a Mezőfalvától, melynél jelentősen jobb gólkülönbséggel rendelkezik. Az Aba 11 ponttal áll az utolsó helyen, és bár helyzete matematikailag nem reménytelen, mégis szinte borítékolható, hogy jövőre kénytelenek lesznek az abaiak ismét a másodosztályban szerepelni.

A találkozóról videós összefoglalót készített az m4sport.hu. Az Aba-Pátka teljes mérkőzés Horti Gábor kommentálásával elérhető az m4sport honlapján.

Aba – Pátka 0-6 (0-1)
Aba, vezette: Rózsa József

Aba-Sárvíz: Sereg – Mészáros Sz., Réti G. (Kovács M.), Lakk, Glócz – Madácsi, Galócz, Gyuricza (Balogh T.), Esze T. – Máyer (Sallai), Esze A. Vezetőedző: Bor József Dezső
Pátka: Csikesz P. – Orosz M., Rózsa, Farkas G., Vincze – Varga D. (Pusztay), Krell, Kővári B., Fülöp (Szakács) – Nagy F. (Csikesz L.), Rózsás (Prill). Vezetőedző: Takács Viktor

Gól: Csikesz L. (75., 80., 90.), Szakács (86., 88.), Varga D. (22.)
Kiállítva: Esze A. (52., Aba)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM