Kategória: Fejér megye
Ismét hengerelt az Ikarus-Maroshegy, ezúttal Adonyban
Második bajnoki mérkőzésén is három pontot szerzett a megye háromból frissen feljutott székesfehérvári csapat. A vendéglátó Adonynak nem volt sansza a pontszerzésre.
Mór II – Bodajk képgaléria!
Az első félidei kiállítás megpecsételte a hazai Mór II. csapatának sorsát, a Bodajk elvitte mindhárom pontot. Képgaléria a mérkőzésről a hajtás után!
Bodajki győzelem Móron!
Nagy érdeklődés mellett rendezték meg vasárnap Móron a forduló egyik legizgalmasabb rangadóját, ahová a bajnoki címre hajtó Bodajk látogatott. A hazaiak már az első félidőben tíz főre fogyatkoztak.
Martonvásár – Pátka képgaléria!
A gól nélküli első félidőt követően a hazaiak számos helyzetet kidolgoztak a második 45 perc során, melynek meg is lett az eredménye. Képgaléria a főbb mozzanatokról és a gólokról!
Magyar vezérletével győzött a Martonvásár a Pátka ellen
A martonvásári Magyar Balázs a második félidőben gólt és gólpasszt is jegyzett, így oroszlánrészt vállalt csapata sikerében.
Megye III: Az Iszkaszentgyörgy tízet, az Alcsútdoboz hetet vágott
Kitömte ellenfelét az Iszkaszentgyörgy és az Alcsútdoboz is a hétvégi megye hármas fordulóban. A Főnix továbbra is makulátlan mérleggel vezet, miután ismét kapott gól nélkül győzött.
Megye II: A második forduló eredményei
Pusztavám – Mány és Mór II – Bodajk rangadót rendeztek a megye kettő második fordulójában. Besnyőn hét, Csóron nyolc, Nagykarácsonyban tíz gól született.
Megye I: A 2. forduló után is élen az Iváncsa
A Fejér megyei első osztály vasárnapi játéknapján több kiütéses győzelem született: alaposan megszórta ellenfelét a Mór, a Gárdony a Bicske és az Iváncsa is.
Megye III: Az eddigi szabadnaposak is pályára lépnek
A Megye III-as bajnokságokban mindhárom csoportban volt egy-egy szabadnapos az első fordulóban. A második játéknapon mindhárom együttes számára adott a lehetőség, hogy megmérettesse magát.
Megye II: A második forduló következik
Vasárnap rendezik mind az Osz-Car csoport, mind az Agárdi Termál csoport összes mérkőzését. A legizgalmasabb párosításnak a Pusztavám-Mány tűnik.









