Kategória: Fejér megye
Kemény párharcokat hozott a Lepsény-Enying rangadó!
Nagy várakozás előzte meg az LMSK és az Enying összecsapását, melyen a szép számú publikum két alaposan feltüzelt csapatot és két gólt láthatott.
Kápolnásnyék: Bravúros győzelem a Szár ellen!
A Kápolnásnyék első hazai mérkőzésén a tavaly még megyei első osztályú Szár csapatát fogadta. A némileg esélytelenebbnek titulált hazaiaknak sikerült meglepetést okozniuk.
Bakonycsernye: A felnőtt és az ifi is legyőzte a Pázmándot
Mindkét bakonycsernyei csapat sikerrel vette a hétvégi bajnoki mérkőzést, és magabiztos győzelmet aratott.
A Pusztavám nyerte a Mány elleni rangadót
A tavaly még megyei első osztályú pusztavámiak várták valamivel esélyesebbként a formálódó, alakuló félben lévő vendég mányi együttes elleni csatát.
Martonvásár – Pátka: Újabb képek a találkozóról!
Több, mint egy tucat újabb képpel bővült a Martonvásár és a Pátka összecsapásáról készült galériánk, mely megtekinthető a hajtás után!
Helybenhagyta a Sárbogárdot a Mór
Nem bizonyult hálás vendégnek a Mór, hatot számolt a Sárbogárdra. A móriak védője, Végvári duplázni tudott.
Bicske – Lajoskomárom képgaléria!
Háromszor is betalált első hazai mérkőzésén a bajnoki címre törő Bicske, mindhárom találat a hajrában született. Képgaléria a főbb megmozdulásokról a hajtás után!
Bicske: Győzelem a Lajoskomárom ellen
A Bicske első hazai mérkőzésén megszerezte szezonbeli első győzelmét az új bajnokság során. Közel egy órát kellett várnia a publikumnak az első gólra, utána viszont kiszakadt a gólzsák.
Mezőfalva – Sárosd: Képekben a „színes” mérkőzés
Három piros lap mellett két gól is született Mezőfalva és a Sárosd összecsapásán. Képgaléria a küzdelmes mérkőzésről a hajtás után!
Mezőfalva: Kettős emberhátrányban is pontszerzés a Sárosd ellen
A korán vezetést szerző Mezőfalva az első félidő végére kilenc főre fogyatkozott. A Sárosd azonban nem tudott élni a kettős emberelőnnyel.









