Ötöt vágott a Mór a Kislángnak! FOTÓK!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Tapad az éllovasra a Mór, Petres Tamás csapata ezúttal parádésan futballozott.

A Mór tudósítója így írt:

“A center pálya felújítása miatt még műfüvön zajlott a mérkőzés, ahol támadólag léptünk fel már az első perctől kezdve.

Negyed óra játék után Petruska fejelt közvetlen közelről a kapus kezébe. Pár perccel később már megszereztük a vezetést. Szabó Bence középre adása után, Mayer Dávid eszmélt a leggyorsabban és talált a kapuba, 1-0.

A vezető góltól megnyugodva támadott tovább Petres Tamás legénysége, egy kis szöglet után Petruska Dániel lövésszerű beadása akadt hosszú felsőbe, 2-0.  Uraltuk mérkőzést több szép támadást vezettünk, de az első félidőben már nem változott az eredmény.

A fordulás után továbbra is mezőnyfényben játszottak az ezúttal kék-fehérben játszó piros-feketék, de a harmadik gólra várni kellett egészen a hetvenegyedik percig. Ekkor egy szöglet után Handl Szabolcs közvetlen közelről akrobatikus mozdulattal lőtt a kapuba, 3-0. Tíz perccel később Kaszás Kornél szabadrúgásból bombázott a Kislángiak ketrecébe, 4-0.

Az utolsó percre is maradt még egy hazai találat, ekkor a frissen beállt Molnár Milán robbant be jól egy beadásra kialakítva így az 5-0-ás végeredményt!

Az őszi szezon veresége miatt a hazaiak mindenképp vissza szerettek volna vágni, ez maradéktalanul sikerült az ezúttal takarék lángon égő vendégek ellen!”

Mór - Kisláng

kép 34 / 34

Móri SE – Kisláng SE 5-0 (2-0)
Mór, vezette: Winklár Péter

Mór: Kiss – Szabó, Handl (Molnár 83.), Adorján, Kaszás, Mayer (Erni 83.), Ferenc, Tar, Petruska (Klein 54.), Osgyán, Cseh. Vezetőedző: Petres Tamás
Kisláng: Ányos – Juhász, Gergely, Árki, Kassai, Dudar, Simon (Vigházi 74.), Varga, Kolmós, Willerding (Kassai 19.), Balogh.

Gól: Mayer (22.), Petruska (28.), Handl (71.), Kaszás (81.), Molnár (90.)

Forrás és fotók: Móri SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?