Megküzdött egymással a Bodajk és a Vál

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Több 11-es gyanús eset után is néma maradt a síp.

A Bodajk tudósítója így írt:

“Szombaton hazai pályán fogadtuk a vendégeket annak a tudatában, hogy a győztes fél 3 pont előnyre tehet szert a másikkal szemben a dobogó második fokáért zajló versenyben.

A mérkőzést kevés helyzet tarkította, mindkét csapat arra törekedett, hogy ne adjon lehetőséget az ellenek a gólszerzésre. Lehetőségek ettől függetlenül azért adódtak, inkább előttünk, mint a vendégcsapat előtt, de komolyabb védést egyik portásnak sem kellett bemutatnia. Bár a vendégek kapusa megtehette volna, ha a játékvezető sporttárs úgy ítélte volna meg, hiszen két elmaradt tizenegyest is számon kérhetünk rajta. A vendégek sem voltak maradéktalanul elégedettek a bíráskodással (szintén egy büntető gyanús esetet reklamáltak), de ezen a napon a játékvezető sípja néma maradt…

Összességében egyik csapat sem lehet elégedett az egy ponttal, hiszen üldözőik közelebb tudtak lopózni. Jobb gólarányunknak köszönhetően továbbra is második helyről várjuk a folytatást és sorsunk a saját kezünkben maradt.

Legközelebb vasárnap Pátkán lépünk pályára!”

Bodajk – Vál 0-0 (0-0)
Bodajk, vezette: Stumpf Tamás

Bodajk: Csikesz – Orosz, Bregócs, Kovács J., Gergő, Prill (Nagy F. 56.), Molnár T., Kovács T., Kővári, Fülöp (Takács V. 74.), Joó (Füri 78.)
Vál: Marton – Pintér, Székely, Szoboszlai, Kiss A., Zágoni, Jakab, Horváth (Nádpor 74.), Bajor, Magyar, Szarvas.

Forrás: Bodajk SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?