Nagy volt a jövés-menés a Lajoskomárom csapatánál, amely Kislángról 3 játékost is elcsábított

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Fiatal és rutinos játékosokat is igazolt a kupagyőztes, köztük olyanokat, akik NB-s tapasztalattal is rendelkeznek.

Komoly vérfrissítésen esett át a Lajoskomárom

Balatonfüredről, Mórról, az Ikarus csapatától és Kislángról is igazolt játékosokat a Lajoskomárom, amelynek nemrég meghackelték a közösségi oldalát

A 23 éves Berta Ádám Utoljára az NB III-as Balatonfüredi FC kapuját védte a 2020/2021-es szezonban. Utánpótlás szinten játszott a Polgárdi, a Siófoki Bányász SE, a Balatonfüredi USC, a Videoton FC, a Főnix-Gold FC színeiben is. A vármegyei első osztályú felnőtt bajnokságban védett a Polgárdi és a Mór csapataiban is.

A 35 éves Kovács Krisztián a Fehérvár FC-ben nevelkedett, majd a második számú csapat meghatározó játékosa volt az NB III-ban. Ezt követően is sok mérkőzést játszott a harmadosztályban, megfordult a Velence, a BKV Előre SC és az Érdi VSE együttesében is, majd Velencén volt alapember a vármegyei első osztályban. A 2016-ban alapítőtt Főnix nagypályás csapatának a kezdetektől tagja volt, amellyel a vármegye háromból a vármegye első osztályig jutott. Ezt követően Móron és az Ikarus-Maroshegy csapatánál is rúgta a bőrt, legutóbb az NB III-as Mórnál játszott.

A 17 esztendős Szontagh Levente Ferenc legutóbb az Ikarus-Maroshegy vármegye egyes felnőtt csapatában játszott, többnyire kezdőként. Korábban a maroshegyi csapat és a Vidoton FC utánpótlás együtteseiben kergette a labdát.

A 21 éves Erdei Barnabás Kislángon nevelkedett, az előző három idényben meghatározó játékosa volt a vármegye egyes majd vármegye kettes csapatnak.

Ugyancsak kislángi nevelésű a 32 éves gólzsák, Willerding Zsolt. Három szezon erejéig a Főnix együttesét erősítette, majd visszatért Kislángra. Az előző idényben 24 bajnokin 22 gólig jutott.

A 28 éves Juhász József Benjamin is Kislángról igazolt Lajoskomáromra. Az utánpótlás majd a felnőtt csapatban is meghatározó labdarúgó volt, nagy rutinnal rendelkezik.

Voltak távozók is

A 34 éves Orosz Márkó Csórra igazolt, csakúgy, mint a 35 esztendős Victor Michel. Követte őket a 21 éves Klein Márk is a vármegye egyes riválishoz.

A 23 éves Barabás József a Mohácsi TE 1888 együttesénél folytatja az NB III-ban.

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?