Magyar Kupa: Korábbi NB I-es csapat látogat a Sárbogárdhoz, megvan a Bicske ellenfele is

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Sorsoltak a Magyar Kupában, kiderült, milyen csapatokkal harcolnak a továbbjutásért az állva maradt Fejér vármegyei klubok.

Augusztus utolsó hétvégéjén kerül sor a Magyar Kupa második fordulójára. A Fejér vármegyei első osztályban szereplő Sárbogárd azt követően, hogy fordított és továbbjutott a Dombóvári FC ellen, most a szebb napokat is megélt Kaposvári Rákóczi FC ellen mutathatja meg, hogy mire képes.

A kaposváriak jelenleg az NB III. Dél-Nyugati csoportjában vitézkednek, de korábban az NB I-ben is szerepeltek. A 2013/2014-es szezonban estek ki az első osztályból. A 2015/2016-os idényt a megye egyben kezdték meg, mivel nem kaptak NB III-as licenszet. A megyei bajnokságot megnyerve feljutott a Kaposvár az NB III-ba.

A 2017/2018-as idényben a Kaposvár kivívta az indulást az NB II-ben. A 2018/2019-es idényben ott a második helyen végzett az együttes, ám a 2019/2021-as szezonban utolsó helyen zárt a kaposvári alakulat az NB I-ben. A következő idényben az NB II-ből is kiestek a kaposváriak, azóta az NB III-as pontvadászat nyugati csoportjának voltak tagjai.

A Bicskei TC azzal a Pápai Perutz FC-vel fog megmérkőzni, amelyik az előző idényben a Veszprém vármegyei első osztályú bajnokságban a második helyen végzett.

2023. augusztus 26. 16:30
Sárbogárd SE – Kaposvári Rákóczi FC
Pápai Perutz FC – Bicskei TC

Nyitókép: Sárbogárd / FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?