Nagy pofont kapott a Bicske Felcsúton

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Három győztes felkészülési mérkőzés után megszakadt a Bicske jó sorozata, NB III-as ellenfelével szemben vereséget szenvedett Raffai Rudolf csapata.

A Bicske eddig sikeres felkészülésen van túl. A nyíltan az NB III-ba való feljutásra pályázó gárda simán verte a Tordast, majd a Zsámbékot is, a Csákvárt pedig 9-2-vel intézték el Némethék. Az új igazolások is beváltak, kivették a részüket az előkészítésekből és a gólokból is.

Felcsúton azonban másként alakultak az események a Puskás FC Kft. II., NB III-ba szereplő csapata ellen. Rigó sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, így a Milinte – Meggyes, Sötét, Köntös, Dukon – Szilágyi, Móri, Bognár – Katona, Németh, Szarvas kezdő tizenegy futott ki a gyepre, míg a kispadon Kummer, Máté, Pásztor, Bencze és Marton várt bevetésre.

A Bicske már az első percben helyzetbe került, Szarvas lövése azonban mellé ment. Ezt követően átvették a hazaiak az irányítást. A félidő derekán meg is szerezték a vezetést, egy beadás után Suscsák érkezett, és lőtt védhetetlenül a hálóba. Bár nagy volt a nyomás Milinte kapuján, újabb gól azonban már nem született.

Puskás FC Kft. II. - Bicske

kép 20 / 20

A szünet után azonnal kettőre növelték a felcsútiak előnyüket. Tóth Keve jó húsz méterről lőtte ki a hosszút. Mintegy fertály órával később egy megpattanó lövést Hudák szelídített meg a tizenhatoson belül, és közelről nem hibázott. A hajrá kezdetén Péter csapott le egy lapos beadásra, és a bal alsóba juttatta a bőrt. Néhány perccel később Péter ismét eredményes volt a Bicske védelmének megingása után. Péter számára a mesterhármas is összejött, tíz perccel a lefújás előtt, egy kipattanó után talált be. A végeredmény 6-0 lett.

Legközelebb a Tatabánya otthonában vendégeskedik a Bicske, július 27-én, szerdán játszanak az NB III-as csapat ellen 18:00-tól. Első tétmérkőzését a Magyar Kupában a Pátka ellen játsszák a bicskeiek július 31-én.

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM