Mesterhármassal vezette győzelemre Molnár a Bodajkot

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Gergő is elemében volt, ő duplával segítette csapatát a tavaszi rajton.

A Bodajk tudósítója így fogalmazott:

“Felnőtt csapatunk vasárnap Pákozdon kezdte meg a tavaszi szezont. A csapatokat és a kilátogató nézőket meglehetősen hideg idő fogadta. Mi számítottunk a mérkőzés esélyesének és ennek a tudatában a meccs kezdetétől magunkhoz vettük a kezdeményezést, aminek eredményeképp számos helyzetet alakítottunk ki a hazai kapu előtt.

Az első helyzetek még kimaradtak, de aztán a 19. percben Gergő Zsolt kapura emelése már a hálóban kötött ki, majd 1 perccel később Nagy Ferenc lövése a kapufáról Molnár elé pattant, aki az üres kapuba lőtt! A szünet előtt Molnár volt jókor jó helyen és szerezte meg második gólját, így 3 gólos előnnyel mentünk a szünetre.

A játék képe a második félidőre sem változott, Gergő Zsolt szabadrúgásból volt újra eredményes, majd Molnár szerezte meg önmaga harmadik, csapata ötödik találatát, amivel egyben a végeredményt is beállította. Egy nehéz talajú pályán magabiztos győzelemmel kezdtük tehát a tavaszt!

Szombaton hazai pályán a listavezető Velence csapatát fogadjuk. Parázs mérkőzésre lehet számítani, ahol csapatunk mindent elkövet majd, hogy itthon tartsa a három pontot!”

Pákozd – Bodajk 0-5 (0-3)
Pákozd, vezette: Kovács Róbert

Pákozd: Szente – Früst, Czvikli, Géri (Horváth 68.), Kuczi (Galambos 59.), Tímár, Szente, Géri (Jasper 68.), Csík (Nagy Á. 68.), Téglási (Farkas 56.)
Bodajk: Csikesz – Orosz, Bregócs, Kovács (Füri 76.), Gergő, Molnár, Varga (Prill 46.), Bélik (Kovács T. D. 66.), Kővári, Fülöp (Boros 71.), Nagy F. (Takács V. 61.)

Gól: Gergő (19., 59.), Molnár (20., 44., 83.)

Forrás: Bodajk SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?