Megye II: Bajnokavatóra kerülhet sor Pátkán, ismét gólfesztivált rendezhet a Baracs

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szombaton az Agárdi Termál csoport bajnoki címére hajtó Baracs a sereghajtó otthonába látogat, vasárnap pedig az Osz-Car csoport bajnokává válhat a Pátka.

Osz-Car csoport

A szokásoknak megfelelően a Kápolnásnyék szombaton fogadja aktuális ellenfelét, mely ezúttal a Bodajk lesz. A hazaiak az esélyesek: otthon jó eredményeket tudnak felmutatni, míg ellenfelük meglehetősen gyenge tavaszi szezont tudhat maga mögött.

Vasárnap a többi mérkőzéstől eltérő időpontban, délelőtt tíz órakor kezdődik a Csákvár II-Bakonycsernye összecsapás. A csernyeieknek már csak matematikai esélye van a bajnoki címre, az igazi motiváció számukra az ezüstérem megszerzése lehet. Szintén hasonló célokkal lép pályára Kőszárhegyen a Mány, mindkét találkozón a vendégek számítanak toronymagas esélyesnek.

Este Pátkán megkezdődhet a pezsgőzés, hiszen ha nyer a hazai csapat a Pákozd ellen, a többieknek nem marad esélye, hogy befogják a listavezetőt. A Pátka meg is kapta a megye egyes licenszet, így minden lehetőség adott ahhoz, hogy jövőre magasabb osztályba lépjenek Takácsék. Egy gólzáporos győzelemmel akár századik gólját is megszerezhetik a pátkaiak, igaz, ehhez hatot kéne rúgniuk.

A Videoton Baráti Körnek már csak elvi esélye maradt a bennmaradásra, ám ha nem nyernek Fehérvárcsurgón, már csak a zöldasztalnál harcolhatják ki, hogy jövőre is a másodosztályban induljanak. Az Iszkaszentgyörgy Válon biztosíthatja be bennmaradását, elképzelhető, hogy ehhez pontot sem kell szereznie az iszkaiaknak. A zsinórban öt vereséget szenvedő Pázmánd Lepsényben próbálhat meg visszatérni a győzelem útjára.

Május 21. Szombat 17:00

  • Kápolnásnyék – Bodajk


Május 22. Vasárnap 10:00

  • Aqvital FC Csákvár II. – Bakonycsernye


Május 22. Vasárnap 17:00

  • Kőszárhegy – Mány
  • Vál – Iszkaszentgyörgy
  • LMSK Cobra Sport – Pázmánd
  • Pátka – Pákozd
  • Fehérvárcsurgó – Videoton Baráti Kör

fdm2oszcar160515

Agárdi Termál csoport

Szombaton nehéz pillanatok várhatnak a sereghajtó Kulcs csapatára, az aranyéremre hajtó Baracs látogat hozzájuk. A baracsiak legutóbbi két mérkőzésükön 21 gólt rúgtak, miközben csupán egyet kaptak, így ezen a mérkőzésen is gólfesztivál várható. Szintén szombaton játszik a Besnyő a Kislánggal, melynek a hazaiak számára van nagyobb tétje, a kislángiak már bebetonozták magukat a harmadik helyre. A Sárszentmiklós II. a Szabadegyházával meccsel, ezen a találkozón a vendégek lehetnek motiváltabbak, és a tabellán elfoglalt helyezésük is az ő sikerüket ígéri.

Vasárnap az éllovas Aba-Sárvíz a középmezőnybeli Nagykarácsonyt fogadja. A hazaiak tavaszi menetelésének aligha ez a mérkőzés fog véget vetni, sőt, a kilátogató nézők gólzápros abai győzelmet láthatnak majd minden bizonnyal. Az ősszel a Pusztaszabolcs meglepő vereséget szenvedett a Nagylóktól hazai pályán, most idegenben vághatnak vissza. Egy győzelemmel rendkívül közel kerülhetnek a szabolcsiak ahhoz, hogy megtartsák év végén a negyedik helyüket.

A Seregélyes-Soponya mérkőzésen aki nyerni tud, óriási lépést tehet a bennmaradás felé. A seregélyesiek a múlt héten ugyan nagy verést kaptak, ám előtte hazai pályán pontot szereztek a Pusztaszabolcs ellen, így ez, valamint hogy saját szurkolótáboruk előtt játszanak, mindenképpen a vendéglátók mellett szól. A Rácalmás, mely szintén veszélyeztetett, a középmezőnybeli Káloznál vendégeskedik, meglepő volna, ha a rácalmásiak akár egyetlen pontot is tudnának szerezni. A zsinórban három meccset nyerő Adony a felsőházban található Enyinggel játszhat izgalmas rangadót.

Május 21. szombat 17:00

  • Kulcs – Baracs
  • Besnyő – Kisláng
  • Sárszentmiklós II. – Szabadegyháza


Május 22. vasárnap – 17:00

  • Seregélyes – Soponya
  • Káloz – Rácalmás
  • Aba-Sárvíz – Nagykarácsony
  • Adony – Enying
  • Nagylók – Pusztaszabolcs

fdagarditab160519

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM