Megye II: a móriak és a kislángiak 8, a csurgóiak 7 gólt szereztek
Gólzáporos mérkőzéseket rendeztek a megye kettőben vasárnap.
Megyei II. osztály Észak felnőtt, 9. forduló
Arról, hogy a szombati, csernyei mérkőzés miért maradt el, már korábban írtunk. Nézzük, mi történt a többi találkozón!
A Tordas háromszor is vezetett, mégsem tudott nyerni a Pátka ellen. Oláh Béla szerezte a tordasiak mindhárom gólját.
A Fehérvárcsurgó leiskolázta a Puskás Akadémia III. együttesét. A gólok sorát Krápicz János nyitotta, aki ezen a játéknapon mesterhármasig jutott. A 11 fővel elutazó felcsútiak ezen a napon gólképtelennek bizonyultak.
A Szár magabiztosan győzött Válon. Nyitrai Róbert egy duplával vette ki a részét csapata sikeréből, második találatát büntetőből szerezte.
A Lovasberény és a Bodajk meccsén sokáig nem született gól. Végül a hajrában Locker Ármin Ábel bevette volt csapata kapuját, ezzel eldöntve a három pont sorsát.
A móriak gáláztak az eddig remekül teljesítő Pákozd ellen és osztálykülönbséggel nyertek. Paulik Barnabás mesterhármassal segítette győzelemhez a piros-feketéket.
Fordulatos mérkőzésen győzött a Velence az Etyek ellen. A tópartiak a 25. perctől Varga Máté kiállítását követően emberelőnyben futballozhattak, ám az etyekiek ennek ellenére 1-0-ás hátrányból fordítottak. A hajrát megnyomta a Velence, és előbb egalizált büntetőből, majd a csereként pályára lépő Rigó Ábel góljával megnyerte a meccset.
2026. október 17. szombat 14:30
Bakonycsernye – Pusztavám 3-0
2026. október 18. vasárnap 14:30
Tordas – Pátka 3-3 (2-1)
Fehérvárcsurgó – Puskás Akadémia III. 7-0 (2-0)
Vál – Szár 1-4 (1-2)
Lovasberény – Bodajk 1-0 (1-0)
Mór II. – Pákozd 8-1 (2-1)
Velence – Etyek 3-2 (1-0)
A tabella állása:
- Bakonycsernye 22 pont
- Mór II. 20 pont
- Mány 16 pont
- Szár 15 pont
- Velence 14 pont
- Fehérvárcsurgó 13 pont
- Pátka 13 pont
- Pákozd 12 pont
- Bodajk 10 pont
- Lovasberény 9 pont
- Etyek 7 pont
- Vál 7 pont
- Pusztavám 7 pont
- Puskás Akadémia III. 6 pont
- Tordas 6 pont
Megyei II. osztály Dél felnőtt, 9. forduló
A csoport egyetlen szombati mérkőzéséről korábban írtunk. Nézzük a mai fejleményeket!
Az Aba kétszer is hátrányba került a Seregélyes-Sárosd II. ellen, mégis győzött. Zsifkovics István Balázs kétszer is betalált a mérkőzésen.
Az Enying az első félidő hajrájában megszerezte a vezetést Blaski Miklós góljával Előszálláson. A vendéglátó sokáig nem tudott egyenlíteni, ám a hajrára megtáltosodott a csapat, és az utolsó 15 percben három gólt is szerzett.
A Nagykarácsony már a harmadik percben megszerezte a vezetést Kislángon, mégis nagy verést kapott. A hazaiak vezére Juhász Márton volt, aki három akciógólt szerzett és egy büntetőt is értékesített.
A Polgárdi továbbra sem találja az előző idénybeli formáját. Ezúttal a címvédő a Videoton Baráti Körtől szenvedett vereséget.
A Nagyvenyim a papírformának megfelelően simán nyert Lepsényben. A venyimiek szűk egy óra alatt négygólos előnyt dolgoztak ki, ebből hármat megőriztek a lefújásig.
A Baracs szoros meccsen, de győzött Lajoskomáromban. A hazai csapat a 37. perctől, Kicska Richárd kiállításától emberhátrányban futballozott, ehhez képest tisztességgel helytállt.
2026. október 17. szombat 14:30
Sárbogárd II. – Beloiannisz 0-3 (0-0)
2026. október 18. vasárnap 14:30
Aba Sárvíz – Seregélyes-Sárosd II. 4-2 (1-1)
Előszállás – Enying 3-1 (0-1)
Kisláng – Nagykarácsony 8-2 (4-2)
Polgárdi – Videoton Baráti Kör 1-3 (1-2)
LMSK – Nagyvenyim 1-4 (0-2)
Lajoskomárom II. – Baracs 1-2 (0-2)
A tabella állása:
- Beloiannisz 24 pont
- Baracs 21 pont
- Nagyvenyim 20 pont
- Sárbogárd II. 18 pont
- Videoton Baráti Kör 17 pont
- Aba Sárvíz 16 pont
- Káloz 12 pont
- Enying 11 pont
- Előszállás 10 pont
- Polgárdi 10 pont
- Kisláng 9 pont
- Seregélyes-Sárosd II. 8 pont*
- Lajoskomárom II. 4 pont
- Nagykarácsony 1 pont
- LMSK 0 pont
*Büntetőpont: -1
Nyitókép: FociDrukker.com