Megye I: ismét botlott a Főnix, a Csór viszont simán nyert
A Mezővári József Sporttelepen 9 gólt láthatott a publikum.
Megyei I. osztály felnőtt, 9. forduló
A csoport két szombati mérkőzéséről már írtunk. Nézzük, mi történt vasárnap!
Az Adony az első félidő derekáig kétgólos előnyt dolgozott ki a Főnix vendégeként. A fehérváriak a szünet előtt egyenlítettek, majd a fordulás után Tóth Ábel góljával a vezetést is átvették. Sokáig úgy tűnt, meg is nyerik a meccset, ám a 82. percben Ecsődi Levente találatával egyenlített az Adony, így alakult ki a 3-3-as végeredmény.
A Csór a papírformának megfelelően rendkívül magabiztosan nyert Kápolnásnyéken. Salacz Máté Dávid és Horváth Hunor Péter egyaránt duplázott a mérkőzésen.
Gólzáporos mérkőzésen nyert az Ikarus-Maroshegy az Ercsi Kinizsi ellen. Szűk fél óra alatt négygólos előnyre tettek szert a fehérváriak, ebből hármat megőriztek a lefújásig.
A Mezőfalva és a Lajoskomárom meccsén egy teljes órán át érintetlenek maradtak a hálók. Nyikos Martin góljával a 61. percben a lajoskomáromiak szereztek vezetést, majd Balogh Bence Benitó klasszikus mesterhármast szerzett.
2026. október 17. szombat 14:30
Sárosd – Gárdony félbeszakadt
Martonvásár – Mór 0-2 (0-0)
2026. október 18. vasárnap 14:30
FC Főnix – Adony 3-3 (2-2)
Kápolnásnyék – Csór 1-5 (1-3)
Ikarus-Maroshegy – Ercsi 6-3 (4-0)
Mezőfalva – Lajoskomárom 0-4 (0-0)
A tabella állása:
- Csór 20 pont
- Sárosd 19 pont
- Mór 17 pont
- Ikarus-Maroshegy 16 pont
- Lajoskomárom 14 pont
- FC Főnix 13 pont
- Adony 13 pont
- Ercsi 10 pont
- Martonvásár 8 pont
- Mezőfalva 7 pont
- Kápolnásnyék 4 pont
- Gárdony 0 pont
Nyitókép: FociDrukker.com