Megye I: Bajnok a Sárosd – VIDEÓ!
A Mór 40 percig bajnoknak hihette magát, aztán jött Szalai Pál Viktor gólja.
A listavezető Sárosd hazai pályán, 3 pontos előny birtokában fogadta a Mór csapatát a szezonzárón. A hazaiknak egy dolog lebegett a szeme előtt: elkerülni a vereséget, ebben az esetben ugyanis megmarad a pontelőnyük.
A móriaknak nem volt bonyolult dolga, ám az nem ígérkezett könnyűnek. Nem kellett számolgatniuk, “csupán” nyerniük kellett volna ahhoz, hogy pontszámban beérjék riválisukat. Azonos győzelmi szám esetében jobb gólkülönbséggel aranyérmes lehetett volna a Mór, amihez már egy minimális különbségű siker is elegendő lett volna.
Kosztolányi, a móriak csatára a 21. percben meg is szerezte a vezetést. A szünetben úgy festett, ha a második félidőben nem kap gólt a Mór, akkor bajnokok lesznek. Ezzel szemben azonban a sárosdiak csillaga, a minden hájjal megkent Szalai Pál Viktor a 61. percben egalizált.
Jöhetett a hajrá, amihez hasonlót nem is oly rég átélhetett már a Mór, csak akkor épp hazai pályán a Martonvásár ellen. A forgatókönyv hasonlóan alakult, a móriaknak ezúttal sem sikerült bevinni a bajnoki címhez szükséges győztes találatot, így a Sárosd nyerte a Fejér Megyei I. osztály felnőtt bajnokságát a 2020/2021-es kiírásban.
Sárosd – Mór 1-1 (0-1)
Sárosd, vezette: Kupi Zoltán
Gól: Szalai (61.) illetve: Kosztolányi (21.)