Kategória: Fejér Megye I
Velence: Teljesen kicserélődött a csapat!
A tavalyi Velencéből még hírmondónak sem igen maradt senki. Leginkább Pest megyei játékosokkal épült újjá a csapat, de néhány Fejér megyei riválistól is sikerült igazolnia a klubnak.
Felkészülés: Jól hangolt a Martonvásár és a Sárbogárd II.
A Martonvásár kiütéses győzelmet aratott a felcsútiak ellen, míg a Bodajk kijózanító pofont kapott a Sárbogárd II. csapatától.
Interjú Szatmári István játékvezetővel
Szatmári István 2012-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot, azóta kispályán és nagypályán egyaránt működik. Karrierje kezdetéről, és más érdekes témákról beszélgettünk.
Tordas: Öten érkeztek, 25 fős a keret
Korolovszky Gábor személyében új edzővel kezdte meg a felkészülést a Tordas a megyei első osztályra. Komoly játékosmozgás volt az együttes háza táján, fél csapatnyi labdarúgó érkezett.
Visszalépett az Etyek, borult a sorsolás!
A sorsolás elkészülte után jelentette be az Etyek, hogy visszalép a megyei másodosztálytól, és egy osztállyal alacsonyabb szinten indul. A döntés számos változást eredményezett a sorsolásban.
Iváncsa: Hatan érkeztek, három kezdőjátékos távozik!
Az Iváncsa három meghatározó játékosa Ausztriába igazol. A megye egyes címvédő hat játékost igazolt, hárman a PASE csapatától érkeztek.
Az Ercsi Dunaújvárosban, a Pusztaszabolcs Seregélyesen járt
A megyei első osztályú Ercsi négygólos meccset játszott a Dunaújváros ellen. Két megye kettes együttes, a Seregélyes és a Pusztaszabolcs is összecsapott.
Megye I-es átigazolási hírek: Kicserélődik a Sárosd, Móron változatlan a keret
A legtöbb csapatnál komoly változások történtek a nyáron a játékoskeretben. Sárosdról hét játékos köszönt el, Móron viszont ugyanazok a labdarúgók ölthetik magukra a csapat mezét ősszel is.
Csoportbeosztások és az 1. forduló sorsolása!
A mai napon ismertetésre kerültek, melyik csapatok mely csoportokba kerültek. Az első játéknap párosításaira és a mérkőzések időpontjára is fény derült.
Felcsúton vendégeskedett a Pátka
Az első megye egyes szezonjára készülő Pátka együttese az idén a megye kettőben induló Puskás FC Kft. III. csapatának otthona látogatott.









