Kategória: Fejér Megye I
Szabó Attila: Egy fejezet lezárul az életemben
Nehéz döntést hozott meg Fejér megye egyik legkövetkezetesebb játékvezetőjeként számon tartott Szabó Attila, akivel hamarosan közelgő búcsúmérkőzése kapcsán interjút készítettünk.
VIDEÓ: Fejér megyei gólösszefoglaló a 19. fordulóból!
A Megye I. előző játékhetén öt pályán született legalább öt, vagy annál több gól. A legnagyobb meglepetést az Aba győzelme és a Gárdony nagy arányú idegenbeli sikere szolgáltatta.
Tordas: Bravúr a Mór ellen, győzelem Vereben!
Kitűnő hetet zárt a Tordas. A település megye egyes csapata remek eredményt ért el a bajnokaspiráns ellen, míg a megye III-as gárda a sereghajtónál vendégeskedett.
Kitömte a Bicske az Abát! 16 gólt hozott a találkozó!
Ötpercenként potyogtak a gólok Csákváron vasárnap, ahol a Bicske fogadta az újonc Abát. Két mesternégyes és egy mesterhármas is született.
Mesteri támadójátékkal verte a Martonvásár a Mezőfalvát! FOTÓK!
Bár meglepetésre korán hátrányba került hazai pályán a Martonvásár a Mezőfalva ellen, a vendéglátó a második félidőre összekapta magát, és Madaras vezérletével megfordította a meccset.
Megye I: Botlott a Mór, 15-öt vágott a Bicske!
Eldőlni látszik a bajnoki cím sorsa, miután az Iváncsa legnagyobb riválisa, a Mór nem tudta hozni a kötelezőt. A Bicske gólfesztivált rendezett, a Martonvásár játékosa, Madaras 7 perc alatt triplázott.
Megye I: Két gól született a Gárdony és az Ercsi otthonában is!
Nem rendeztek gólfesztivált a csapatok Fejér megye I. osztályának szombati játéknapján, melyen két hatpontos rangadóra is sor került.
72 percet emberhátrányban töltve nyert az Ercsi!
Hidegzuhany érte Mezőfalván az Ercsit a mérkőzés elején: korán hátrányba került Gróf András csapata, majd egy kiállítás sújtotta az együttest. Nagy Richárdék lehetetlen helyzetből álltak fel.
Fájdalmas vereséget szenvedett a Baracs a Gárdonytól!
Az őszi megmérettetésen idegenben pontot szerző Baracs titkon győzelmi reményekkel várta riválisát, a Gárdonyt. A hazaiak számításait Katókáék keresztül húzták.
Nagyot küzdött a Pátka az Iváncsa ellen!
A listavezető Iváncsa a hétvégén Pátkára látogatott. A hazaiak ezúttal nem adták olcsón a bőrüket, és alaposan megnehezítették az iváncsaiak dolgát. Márki bombagólja törte meg a gólcsendet.









