Meglepő különbséggel nyert a Mezőszilas a Cece ellen

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A megye hármas Horfer Serleg csoportban az első helyezett Mezőszilas látta vendégül a második helyen álló Cecét. Rangadónak indult tehát a találkozó, mégis sima hazai győzelemmel ért véget.

A Cece tudósítója így számolt be a rangadóról:
“Az első 10 percben volt néhány reménykeltő támadásunk, főleg Tóth Pityu révén, majd kiegyenlítődött a játék, és a 14. percben Nagy Zoltán fordult le védőjéről, és kilőtte a hosszú felső sarkot, 1-0. Ismét néhány cecei támadás, amiből Bogdán Attila ravaszul csavart szögletébe Bognár Zsolt csúsztatott bele, 1-1.

Az már látszott, hogy fiatalabb, futósabb a szilasi csapat, a helyezkedések, emberfogás se vált be, így veszélyes kontrákat tudott vezetni a hazai csapat. Kétszer egymás után sikerült lekezelni játékosainknak a labdát saját 10 méteren belül, úgy hogy a szilasiak megköszönték és gólt értek el belőle. Miért nem vágtátok ki fiúk a nézők közé a labdát? – pedig az edző elmondta! A harmadik gólt lökés előzte meg, de a játékvezető nem fújt, amire vita támadt, és Lakatost kiállította a bíró.

Nem elég, hogy 10-en maradtunk, még 3 játékosunk is meghúzódott, így teljesen felborult a védelem. Az 5. gólnál nem ütközött a középpálya, és egy rosszul eltalált beívelés hullt a léc alá – Virág úgy 30 méterről ívelt a kapunkba. A vége felé még Bognár Zsolt rúgott egy jobb alsó sarkos szabadrúgást, majd Horváth Balázsnak volt egy remek csavarása, de Papp Csabi mindkétszer ragyogóan védett.

Hát jobbra számítottunk! De az ellenfél ezen a meccsen jobb volt. A cecei csapatból Tóth István és Bögyös Ádám nyújtott kimagaslót.”

Mezőszilas – Cece 5-1 (1-1)
Mezőszilas, vezette: Pekker Bálint

Mezőszilas: Papp Cs. – Paulovics, Kopácsi, Maron (Sülyi), Kovács Z. (Csendes) – Kiss Gy., Ferencz (Pajor), Horváth R. (Virág), Kutasi – Nagy Z., Porvázsnyik (Simon L.).
Cece: Kovács A. – Lakatos, Tóth I. (Bognár T.), Kovács Z. (Csizmadia), Sebestyén (Horváth B.) – Barabás (Horváth B.), Szabó A., Budai, Bognár Zs. – Bogdán Bögyös Á.

Gól: Nagy Z. (14′), Horváth R. (57′), Ferencz (74′), Porvázsnyik (80′), Virág (86′), illetve: Bognár Zs. (37′)
Kiállítva: Lakatos (75′, Cece)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM