Magyaralmás: A Bádogos és a Fehérvár Sped döntőzött a Pünkösd Kupán!

Fejér megye, Kispályás bajnokság
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Pünkösd hétfőn a Magyaralmás SE és a FEMSZISZ által szervezett ünnepi kispályás labdarúgó tornát rendeztek már kilencedik alkalommal, ezúttal 12 csapat részvételével.

A helyi erőkön (felnőtt és öregfiúk) jöttek Sárbogárdról és Fehérvárról is. Három 4-es csoportra osztották a benevezett csapatokat. Az A jelűbe került a Magyaralmás felnőtt csapata (Dreher néven), a Száguldó Demizsonok, a Kutyaütők és a Szfinx Autósiskolára épülő Lego FC. Utóbbi kettő mindkét ellenfelét megverte a csoportkörben, és az utolsó körben egymás ellen játszottak a csoportelsőségért, illetve a másik ágról érkező Bádogos elkerüléséért. A meccset a Kutyaütők nyerték 1-0-ra. Így ők a negyeddöntőben a masszív sárbogárdi csapattal (Ászok Ásza) kerültek össze. Nagyon jó mérkőzést játszottak, ahol már 2-0-ra is vezettek, de megfordította az eredmény a fehér mezes ’bogárdi csapat és a négy közé jutott. A Lego FC a többek között Bánfalvi Balázzsal, Gál Dániellel felálló Bádogos ellen már az első percben hátrányba került, nehéz is lett volt innen már visszakapaszkodni. Az esélyes végig uralva a mérkőzést csak a végén engedett a szorításon, és ezzel lehetőséget adott a szépítésre. 6-2-vel jutottak az elődöntőbe.

A másik ágon a Fehérvár Sped 3-1-re verte a legjobb harmadikként továbbcsúszó Drehert, míg az Öregfiúk 2-1-re a Respectet. A döntőbe jutásért a nap mérkőzését játszotta az Ászok a Bádogossal. Gálnak csak a vége előtt sikerült 2-2-re menteni a meccset, jöhettek a büntetők. Itt Barschnak egyet sem tudtak belőni, így a Bádogos jutott a döntőbe. A másik meccsen simább eredmény született, 4-1-re nyert a Sped. A döntőben a Bádogos jó játékkal nyerte meg a kupát.

IX. Magyaralmási Pünkösd Kupa (2017)

kép 1 / 12

Csoportok és eredmények:

A csoport
Lego FC – Száguldó Demizsonok 6-2
Kutyaütők- Dreher 1-0
Lego – Dreher  5-1
Száguldó Demizsonok- Kutyaütők 2-5
Lego- Kutyaütők 0-1
Száguldó Demizsonok.- Dreher 1-4

B csoport
Fehérvár Sped – Alma Boy 7-0
Ászok Ásza- Respect 1-4
Fehérvár Sped -Respect 2-0
Ászok Ásza – Alma Boy 9-0
Fehérvár Sped.- Ászok Ásza 1-0
Alma Boy- Respect 1-6

C csoport
Bádogos- Rontó Bt 20-0
Szemérem Ajax- Magyaralmás Öregfiúk 3-5
Bádogos – SzeméremAjax 6-2
Magyaralmás Öf.- Rontó 7-1
Bádogos- Magyaralmás Öf. 10-0
Rontó- Szemérem Ajax 2-4

8 csapat jutott tovább, amelyek egyenes kieséses formában mérkőztek meg egymással a fő ágon. 4 csapat pedig Vigaszágon játszhatott tovább.

Fő ág
Kutyaütők- Ászok Ásza 2-3
Fehérvár Sped – Dreher 3-1
Bádogos- Lego FC 6-2
Magyaralmás Öf.-Respect 2-1

Döntőbe jutásért:
Ászok Ásza – Bádogos 2-2 (hetesekkel a Bádogos jutott a döntőbe)
Fehérvár Sped- Magyaralmás Öf. 4-1

Harmadik helyért:
Magyaralmás Öf. – Ászok Ásza 2-4

Döntő:
Bádogos – Fehérvár Sped 3-1

A vigaszágat a Száguldó Demizsonok csapata nyerte.

A torna legjobb kapusa: Boros Zoltán( Ászok Ásza)
Legjobb góllövő: Bánfalvi Balázs (Bádogos)
Legjobb játékos: Kovács Sándor (Fehérvár Sped)

A kitűnő talajú pályán sportszerű mérkőzéseken, kellemes napot töltöttek együtt a csapatok. Jövőre újra várják a csapatokat.

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM