Magyar Kupa: Volt esélye az Iváncsának a Haladás ellen!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Büki lábában maradt az egyenlítés.

Az Iváncsa tudósítója így fogalmazott:

“NB1-es ellenfelünk ellen ezúttal sem játszhatott a sérült Balogh László és Fekecs Dávid. Nélkülük a következő összeállításban kezdtünk: Dániel – Kertai, Huszty, Aradi, Madarász, Szauter (Berényi, 58.), Pribék, Büki, Cseszneki, Folmer (Bartha, 76.), Varga B. (Kovács D., 88.) (Nem lépett pályára: Bognár B., Illés Á., Szántó).

Sajnos az első percekben látszott, hogy megilletődött a csapat, ezt pedig a vasiak kíméletlenül ki is használták! Előbb, a 10. percben Grumic Miroslav lepte meg egy jó húsz méteres szabadrúgással Dániel kapust, majd Jagodics Márk gondolt egyet és mintegy 26 méterről kíméletlenül nagy gólt lőtt a jobb felsőbe. A második szombathelyi találat után aztán alig telt el 3 perc, és máris újabb gólt lőtt a Haladás: Grumic ezúttal közelről volt eredményes.

A három gól láthatóan sokkolta a szép számban kilátogató nézősereget is. Sokan közülük talán már végleg lefutottnak gondolták ekkor a találkozót…

… Domján Attila csapata azonban ezt szeencsére nem így könyvelte el, és egészen más szellemben kifutva, amolyan ‘minden-mindegy’ alapon nagysszerűen futballozott a második játékrészben!

A kiválóan játsszó Büki vezetésével bátran vezettünk szebbnél-szebb akciókat. Az votl az ember érzése, itt még történni fog valami (…) Történt is, hiszen az 53. percben előbb Büki egy bal oldali beadás után közelről megszerezte a szépítést jelentő találatot. Nem sokkal később középpályásunk balról mesteri labdát adott az előre húzódó Pribéknek, aki estében szép gólt fejelt. Több volt ez már, mint remény! A meccs ezen szakaszában Bükinek volt még egy ordítóan nagy helyzete: szépen játszotta tisztára magát a tizenhatos előterében, nagyjából az ötös magasságáig vezette a labdát, amikor lövésre szánta el magát; ekkor talán a szombathelyiek is gólt láttak már, sajnos azonban Büki célt tévesztett, és a rövid sarok mellé helyezett – Meccslabda lehetett volna!

Mivel az iváncsai egyenlítés elmaradt, a Haladásnak volt ideje felocsúdnia, és Halmosi bal oldali szögelte után az előrehúzódó középhátvéd, Vit Benes közelről megszerezte a mindent eldöntő negyedik vendég-gólt.

Először is gratulálnuk ellenfelünk továbbjutásához, de ami számunkra fontosabb, egy NB1-es csapat ellen pazar második félidőt játszottunk, ezért minden dícséret megilleti a csapatot!

Egy ilyen második félidővel több volt ez így, mint tisztes helytállás! Mégegyszer gratulálunk, és jó téli pihenést kívánunk játékosknak, edzőknek és persze lelkes szurkolóinknak!”

Iváncsa – Haladás 2-4 (0-3)
Iváncsa, vezette: Zierkelbach Péter

Iváncsa: Dániel – Kertai, Varga B. (Kovács D. 88.), Szauter (Berényi 58.), Aradi, Folmer (Bartha 76.), Cseszneki, Huszty, Pribék, Madarász, Büki. Vezetőedző: Domján Attila
Haladás: Gyurján – Bamgboye (Rácz 72.), Grumic, Vít, Rabusic (Kovalovszki 85.), Schimmer, Jagodics (Kovács L. 63.), Németh M., Kolcák, Jancsó, Halmosi. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Gól: Büki (53.), Probék (79.) illetve: Grumic (10., 32.), Jagodics (29.), Vít (83.)

Forrás és fotó: Iváncsa KSE

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?