Magyar Kupa: Remekül helyt állt az Iváncsa a Fradi ellen!

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Szoros első félidő után a hajrában döntötte el az FTC a továbbjutás sorsát.

Az Iváncsa tudósítója így írt:

“Nagyszerű futballidőben, remek állapotú pályán, telt ház előtt kezdődött a várva várt FTC elleni találkozó!

Mi az hogy kezdődött! Kis híján, még két perc sem telt el, amikor Domokos életerős lövéssel kínálta meg a tizenhatosról Gróf Dávidot. A válogatott kapuvédőnek igencsak résen kellett lennie a nagy erejű lövésnél!

Már a találkozó elején sem látszott a túlzott izgalom, vagy esetleg a lámpaláz jele, a fiúk 110%-ot igyekeznek beletenni a rekordbajnok ellen!

Az első percekben – ha túlzás leírni, ha nem – megleptük agresszív játékunkkal a Fradit – Domokos is egy körülményeskedő védőmegoldás után lőhetett -, és a második lehetőség is előttünk adódott: az 5. percben Pintér lőtt fölé egy kifejelt labdát.

A “zöld-fehérek” szépen lassan “megérkeztek” a mérkőzésbe, és a 10. percben ha nincs a végig magabiztosan védő Prokop, Tokmac kilépve, ziccerből gólt szerezhetett volna. Egy perccel később ismét Tokmac volt a főszereplő, aki kiugratta Priskint, ám a korábbi válogatott csatár alaposan célt tévesztett lapos lövésével. Alig pár minutummal később újból a meccs elején igen aktív Tokmac volt a főszereplő, aki egy szöglet után kis híjján bevágott egy lecsorgó labdát, ám Pintér a gólvonal előtt állva menteni tudott.

A Fradi esélyeshez méltón, egyre többet birtokolta a labdát, gólt mégis egy ártalmatlannak tűnő szituáció végén szerzett: Egy szöglet utáni rövid felszabadítás Heister elé került, a német légiós kapásból visszalőtte azt, a labda Priskin elé került, ő a leggyorsabban eszmélt, lekészített Leandronak, aki közelről a tehetetlen Prokop hálójába helyezett. (0-1)

A bekapott gól sem zavarta meg csapatunkat, és ha nincs a jó formában Gróf Dávid, Killer szűk 40 perc elteltével a második Fradi-megingást használhatta volna ki, de lapos lövése elakadt a kivetődő kapus alatt – Hatalmas helyzet volt!

Ami számunkra a legörömtelibb, hogy igazán felnőttünk a feladathoz, tudtunk kellemetlen perceket okozni az első félidőben a Ferencvárosnak! Az amúgy is lüktető, jó iramú találkozó még élvezhetőbb lett a szünet után. Mindezt jól bizonyítja, hogy alig a kezdőrúgás után a kilépő Skvarka szerezhetett volna gólt, de Prokop időben érkezett, és megkaparintotta a labdát; Majd 2 perccel később Szellák a meccs helyzetét hagyta ki, amikor lemaradt/rosszul találta el Madarász centerezését a kapuval szemben.

Talán ez a helyzet is kellett ahhoz, hogy a regnáló magyar bajnok megrázza magát. A végig igen aktív, a mezőnyben más szintet képviselő Isael volt, hogy helyzetet alakított ki társainak, vagy egy kellemetlen lövéssel kínálta meg Prokopot (…)

Gólt mégsem a jellegzetes hajkoronájú szélső szerzett, hanem Skvarka, akinek egy eladott labdát követő Priskin – Tokmac – Priskin villámgyors passzsorozat végén csak az üres kapuba kellett gurítania. (0-2)

Két gólos hátrányban sem álltunk vissza, becsületből mentünk előre, sőt a egy Cseszneki – Fekecs váltást követően ha Heister nem csúsztatja ki a hosszú oldalon balhátvédünk beadását, jöhetett volna a szépítés.

A Fradi sem állt le, és a 81. percben a csereként beálló Sigér, a jobb oldalon végigrobogó Szerető passzából jóformán a gólvonalról a hálóba talált! (0-3)

A folytatásban még meg volt a lehetőségünk a szépítésre, hiszen előbb Hujber lépett ki kis híján Frimpong és Szerető között, de a védők valahogy elkotorták támadónk elől a labdát a tizenhatos magasságában.

A találkozó utolsó pillanata hűen összefoglalta a látottakat: Vallejos 18 méterről a hosszú felsőbe csavart, és már szinte mindenki gólt kiáltott, amikor Gróf egy szép védéssel kipaskolta a játékszert!

Több volt ez, mint tisztes helytállás! Minden dicséret megilleti a csapatot! Hiányérzetünk a kimaradt lehetőségek miatt ugyan lehet, de így is egy felejthetetlen délután volt!

Iváncsán megállt az élet, az egész környék megmozdult a Fradi érkezésére!
Futballünnep volt a javából!”

Egy érdekes közjáték is történt a mérkőzésen. Történt ugyanis, hogy a 75. percben lecserélt Leandro magán felejtette a karszalagot. Egy ideig kisebb tanácstalanság alakult ki a Fradi kispadján, a fotókon látható módon jelezték Vargának, hogy fel kéne vennie a szalagot, ami néhány perc kihagyás után kisebb kalandok után eljutott hozzá, s a harmadik gól ünneplése közepette ismét lett kapitánya a pályán a Fradinak.

A nyíl mutat a karszalagra, melyet kifeszítve mutatott egy stábtag a Ferencváros kispadján
A nyíl a kapitányi karszalagra mutat, melyet kifeszítve mutatott egy stábtag a Ferencváros kispadján

Iváncsa KSE – Ferencvárosi TC 0-3 (0-1)
Iváncsa, vezette: Szilasi Szabolcs

Iváncsa KSE: Prokop – Fekecs (Szauter, 82.), Aradi, Varga, Madarász – Pintér, Szellák (Hujber, 61.), Domokos – Cseszneki (Király, 74.), Vallejos, Pribék. Vezetőedző: Domján Attila
FTC: Gróf – Heister, Frimpong, Dvali, Szerető – Ihnatenko, Leandro (Csonka, 76.) – Skvarka (Sigér, 64.), Isael, Tokmac (Varga, 74.) – Priskin. Vezetőedző: Szerhij Rebrov

Góslzerzők: Leandro (28.), Skvarka (63.), Sigér (81.)

Forrás: Iváncsa KSE
Fotók: FociDrukker.com

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?