Magabiztosan győzött a Bicske a Pátka ellen

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A nagy terveket szövögető Bicske a megyei első osztályba első ízben feljutó Pátka csapatát fogadta a hétvégén a Magyar Kupában.

A Bicske blogon a következő tudósítás olvasható:
“Vasárnap megkezdte szereplését a Bicskei TC a 2016-2017-es a Magyar Kupa sorozatban. Az MLSZ szakított a korábbi évek gyakorlatával – miszerint a selejtezőkkel együtt másfél alatt lehet a döntőig jutni – és idén kevesebb megyei csapat nevezését fogadta, míg párhuzamosan az alacsonyabb osztályúak részére elindított a Fejér Megyei Kupát. Csapatunk számára nem kisebb tétje van a küzdelemsorozatnak, minthogy három sikerrel megvívott mérkőzés esetén szeptember közepén akár NB I-es alakulat is érkezhet a Kerecsendi Kiss Márton utcába. A tikkasztó meleg és a szabadságolások ellenére bő félház valamint a rendkívül aktív bicskei B-közép, a Bicske Tigers fogadta a pályára lépő csapatokat.

Raffai Rudolf vezető edző a Milinte – Szarvas, Sötét, Köntös, Dukon – Szilágyi, Bognár, Móri – Rigó, Németh, Varga összetételű csapatát küldte a zöld gyepre, míg csereként Máté (34.p.), Katona (46.p.) és Molnár (76.p.) is lehetőséghez jutott. Az első említésre méltó mozzanat a 3. percben Szilágyi 22 méteres bombája volt, ami elkerülte a bal felső sarkot. Négy perccel később Németh passzolt Vargához, aki 16-ról lőtt, Csikesz csak másodjára tudta megszelidíteni a játékszert. A 13. percben újra Varga próbálkozott, ezúttal 20 méterről, Csikesz ujjheggyel tolta fölé. A 19. percben megszerezte a vezetést a Bicske! Rigó ugratta ki kiváló ütemben a jobb oldalon Némethet, aki 12 méterről pontosan lőtte ki a jobb sarkot (1-0).

A 22. percben a vendég Rothauszki 24 méteres szabadrúgása alig ment fölé, a 31-ikben Bognár szögletét Sötét “oxizta” kapura, szöglet lett a vége. A 34. percben Varga forgolódott a tizenhatoson a védők gyűrűjében, váratlanul a gyengébb lábával (jobbal) lövésre szánta el magát és a lapos lövés utat talált a jobb alsó sarokba (2-0). A 37. percben Varga, majd Németh előtt adódott gólhelyzet, végül Móri üresen középről lőtte fölé a ziccert. A 43. percben Bognár hámozta át magát két védőn is az alapvonal közelében, éles szögből lőtt, s a kipattanót a szemfüles Rigó vágta a léc alá (3-0). Az ivószünet ellenére jól jött a pihenő mindkét csapatnak az első félidő után.

A második félidő is formás bicskei támadással indult, Katona 17 m-es lövése centikkel kerülte el a jobb alsó sarkot. Az 54. percben a nagy kedvvel és jól játszó Móri beadását Szilágyi 14 méterről előre dőlve fejelte  a bal kapufára, ahonnan a mezőnybe pattant a pettyes. Egy perc múlva Katona húzta meg a jobb oldalon, beadását Németh ollózta a vendégkapusba. Az 59. percben a pátkai Takács egy kontra végén becsúszva lőtt közelről, Milinte bravúrral védett.

A 61-ikben Móri lecsúszott beadása csattant a jobb kapufán, majd egy szögletből Rigó fejelt a felső lécre. A 79. percben Fülöp durrantott 24 méterről kapura, Milinte szép védéssel tolta ki a labdát. Két Katona-helyzet után a 87. percben jött a kegyelemdöfés! Móri adott be ezúttal is, Németh fejesét még hárította Csikesz, de az ismétlést a fiatal gólvágó 12 méterről okosan csavarta a bal alsó sarokba, beállítva ezzel a végeredményt (4-0).

Összességében – 3 kapufáját is figyelembe véve – fölényesen és magabiztosan nyert a hazai pályán játszó Bicske, vasárnap 17.00 órától ahhoz a másodosztályú Pákozdhoz látogat a 2. fordulóban, amely némi meglepetésre 2-1-re legyűrte tegnap a meggyengült Velencét. Győzelem esetén a főtáblára jutásért augusztus 17-én szerdán a Gárdony-Ercsi mérkőzés győzteséhez látogatunk.”

Bicske - Pátka

kép 1 / 14

Bicske – Pátka 4-0 (3-0)
Bicske, vezette: Szücs László

Gól: Németh E. (2), Varga, Rigó

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM