LMSK: Megvan az első győzelem!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Sokat kellett várni a Lepsény szurkolóinak a 2017/2018-as szezonban az első sikerre, de megérte: attraktív támadófutballal nyert az LMSK a Káloz ellen!

Az LMSK tudósítója így fogalmazott:

“A mérkőzés kezdetét jelző sípszó után egyből letámadtuk ellenfelünket. A 3. percben Bagó kapufájával jeleztük, hogy komolyan gondoljuk, hogy itthon tartjuk a pontokat. Ezután inkább mezőnyben folyt a küzdelem, egészen a 39. percig, amikor is Nyikos szabadrúgásgóljával megszereztük a vezetést. A félidő vége előtt két perccel azonban egyenlített a Káloz, így 1-1 volt a szünetben.

A második játékrész 59. percében büntetőhöz jutottunk, melyet Halász értékesített, 2-1. A 63.percben ismét Halász volt eredményes, 3-1-re módosítva az eredményt. A 72.percben Bagó a kapufája után most pontosabban célzott, így már háromgólos volt az előnyünk, 4-1. Ezután pár percre büntetőhöz jutott a vendégcsapat, amelyet Dicső hárítani tudott. A 76.percben szépített a Káloz, 4-2.

A végét jelző hármas sípszóig több gólt már nem láthattak a kilátogató szurkolók, de kemény párharcokat és helyzeteket annál többet. Egy izgalmas és fordulatos mérkőzésen megérdemelten tartottuk itthon mindhárom pontot.”

Győzedelmeskedett az LMSK - fotó: LMSK Facebook
Győzedelmeskedett az LMSK – fotó: LMSK Facebook

LMSK – Káloz 4-2 (1-1)
Lepsény, vezette: Czagány Zoltán.

LMSK: Kovács I. – Sütő (Csizmadia), Nasta (Baráth), Gyenis, Balla (Blaski), Nyikos, Bagó, Szente, Halász (Bocskai), Szipőcs M., Dicső.
Káloz: Takács L. – Kovács D., Magyar., Szabó J., Czövek, Hegedűs (Korka), Tóth B., Simon Gy., Pál A., Takács T., Fazekas.

Gól: Halász (59., 63.), Nyikos (39.), Bagó (72.) illetve: Pál A. (43.), Tóth B. (76.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?