Kitömte a Csór a Pusztavámot

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Kaufmann és László is duplázott.

A Csór tudósítója így írt:

“Ezen a vasárnapon mindenki el tudott volna képzelni sok minden más elfoglaltságot magának, mintsem hogy futball mérkőzésen vegyen részt. A pályáért aggódók félelme jogos volt, hiszen már a tegnapi ifimeccs után rettenetes állapotok uralkodtak a szent gyepen. És a mai egész napos eső csak tovább rontotta az esélyeket. Viszont a mérkőzést, ha tetszett, ha nem, le kellett játszani.

Az gyorsan kiderült, hogy a mély talajon nem fogjuk tudni játszani a megszokott játékunkat. Na ezt nem abból szűrtem le, hogy az első komolyabb támadásunkból gólt szereztünk. Történt, hogy László Norbi elment a jobb szélen, majd a középre adására Budai érkezett nagy lendülettel és máris 1-0 ide. Viszont folyamatos játék nem volt. Az 5. percben Budai szelídített meg egy előre adást, majd a lövését a kapus bravúrral védte. A 17. percben a pusztavámiak futtattak támadást a bal oldalukon. A beadás Kocsis érkezett jól, 1-1. A lapos játék és a középpályás cselek akadoztak, a széleken viszonylag keményebb volt a talaj, de mégis ritkábban tudtunk ott érvényesülni. Így aztán esetlegessé vált mind a két oldalon a játék. A szerencsére próbáltunk alapozni. Először a 28. percben mosolygott ránk, mikor Zs. Nagy útját egyengette a vendégek tizenhatosán belül. Lövését a kapus Kaufmann elé ütötte, aki nem hibázott, 2-1. Két percre rá a vendégek ziccerét Kalapács védte.

A második félidőre egy bőrig ázott, sáros galeri futott ki. Kafunak csak annyit mondtam a sípszó előtt, hogy tök mindegy hogyan, de nyerjék meg a meccset. Továbbra sem volt látványos játék. A 49. percben Pécsi ugratta ki Budait, aki a kapufára lőtt. Az 55. percben újabb vendég kontra, újabb Kalapács bravúrral lefejezve. A 64. percben Kaufmann ugratta ki Budait, aki a kapusba lőtt. A 70. percben újabb szerencsés szituáció. Egy előre lőtt labdánkat a vendég védők vétettek el, László köszönte és belőtte a ziccert, 3-1. A 77. percben a sár minket tréfált meg, de Kalapács újra nagyot mentett. A 84. percben aztán végleg eldőlt a meccs. Kaufmann birkózott ki magának egy helyzeti előnyt a védőjével szemben, aki a tizenhatoson belül lerántotta. A jogos 11-est a sértett váltotta gólra, 4-1. A 88. percben Kaufmann adott forintos labdát Lászlónak, aki talpon maradt és meglőtte a második gólját a mai napon, 5-1.

Felülkerekedve a körülményeken, ma egy magabiztos győzelmet sikerült aratni, egy kevésbé látványos játékkal. A győzelem kulcsa a Pécsi-Tolnai középpályás szűrőpáros volt. Megszámlálhatatlan vendégakciót állítottak meg, illetve a támadások szervezésében is aktívan részt vettek. De nem lehet egy rossz szavunk sem a többikre se. Mindenki küzdött becsületére.

A nézők pedig, akik kilátogattak, megérdemelték, hogy ilyen arányú győzelemmel kedveskedjenek nekik a srácok. Vasárnap Szabadbattyánba látogatunk.”

Csór – Pusztavám 5–1 (2–1)
Csór, vezette: Jónás Péter

Csór: Kalapács Á. – Zs. Nagy, László, Pécsi, Budai (Kásler Bence), Potornai, Kásler Barnabás, Tolnai, Mázsa (Bogdány), Báles, Kaufmann (Szemenyei). Vezetőedző: Pécsi László
Pusztavám: Papp A. – Rozembaum A., Kocsis D., Rozembaum R., Vadkerti, Kummer (Csordás), Tarpai, Katona, Horváth P. (Kornseé), Kertai (Loi), Pinte. Vezetőedző: Kocsis Jenő

Gól: Kaufmann (28., 83.), László (70., 88.), Budai (3.), illetve: Kocsis D. (17.)

Forrás: A csóri labdarúgás története (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?