Keller mesternégyest rúgott a Bicske II csapatának

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Fehérvárcsurgó kiütötte Földes Gábor együttesét.

A Fehérvárcsurgó tudósítója így írt:

“Újonc ellenfelünk ellen tapogatózó játékkal kezdtünk, nem tudtuk mire számíthatunk.

Aztán a 10. perctől beindultunk, és az első 45 percben kialakított 17 tiszta ziccerből (mert mi másnak nevezhetném a kapussal szemben álló 1-2, néha 3 támadót?) sikerült kettőt belőni, magabiztos előnnyel mentünk szünetre, ahol az edző legfontosabb feladata saját -és támadóinak megnyugtatása volt.

A második félidőben azért már nem voltunk ennyire tékozlóak, hiszen helyzeteink nagyjából harmadát gólra váltottuk, és a végére simává tettük a mérkőzést. Ahogy a vendég gólszerző mondta szomorkásan beállása után nem sokkal: “már húsz lehetne nektek”.

A három pontnak örülhetünk, de ha továbbra is ennyi lehetőség kell majd egy-egy gólhoz, akkor várhatóan a következő 3 mérkőzésen lenulláznak minket.”

Fehérvárcsurgó – Bicske II. 5-1 (2-0)
Fehérvárcsurgó, vezette: Hadnagy András

Fehérvárcsurgó: Rapali – Nagy B. (Varga), Veres (Guti), Boros, Csányi (Bernáth), Baksa, Keller, Herczeg (Kardos), Dreska, Huszár (Csány), Lascsik. Vezetőedző: Veres Gábor
Bicske II.: Zabos – Pásztor, Márton (Zámbó), Jelinek (Sebján), Boros, Glück, Szoldáth, Cserkuti, Buda, Lakatos, Jakab (Fehér). Vezetőedző: Földes Gábor

Gól: Keller (13., 45., 74., 88.), Lascsik (85.)

Forrás: Fehérvárcsurgói Sportegyesület

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?