Izgalmas meccsen nyert az Előszállás! VIDEÓ!

Fejér megye, Fejér Megye III
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Kisapostag alaposan megnehezítette az Előszállás dolgát, pedig 9 fővel fejezte be a találkozót. Csuka gyönyörű szabadrúgás-gólt szerzett.

Az Előszállás tudósítója így fogalmazott:

“Nagyon sokat kellett várnia a csapatnak és a publikumnak is az első hazai bajnoki mérkőzésre, köszönhetően két elmaradt meccsnek is. Szerencsére jó idő várta a kilátogató nézőket, és az esőfelhők is megkíméltek mindenkit.

Azzal talán nem írunk nagy újdonságot, ha azt mondjuk, hogy a találkozó esélyesei mi voltunk, még annak ellenére is, hogy ellenfelünk az őszi szereplésükhöz képest igen figyelemreméltó eredményeket ért el. Esélyes és hazai együtteshez méltóan a kezdetektől fogva a kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását, és a mezőnyben jelentős fölényben voltunk, de ennek ellenére ziccereket és komoly lehetőségeket nem tudtunk kialakítani. Ellenfelünk a hosszan előreívelt, előrevágott labdákkal próbált operálni, s ez néhány alkalommal szögletet is eredményezett a számukra, de ennek ellenére kapusunknak nem kellett játékba avatkoznia. A fölényünk a 21. percben érett góllá, amikor egy szöglet utáni felszabadítás után csapatkapitányunk, Gábor Csontos szerezte meg a játékszert, és a jobb szélről középre centerezett, ahol a csapat gólfelelőse, Bálint Reichardt érkezett, és a rövid felső sarokba bólintotta a labdát. Nagyon szép találat volt! A játék képe semmit sem változott az előzőekhez képest. A második gólunkra 38. percig kellett várni a nagyszámban megjelent szurkolóknak, amikor is az ellenfél kapujától kb. 18-19 méterre megítélt szabadrúgást Csuka Ákos értékesítette. Egy újabb remekbe szabott találat volt! A félidőig az eredmény már nem változott, s elmondható, hogy a kínálkozó lehetőségeinkkel jól sáfárkodtunk, talán néhány olyan lehetőségünk volt, amelyből gól születhetett volna.

A második játékrészt igyekeztünk ott folytatni, ahol az előzőt abbahagytuk, de az 50. percben jött egy kisebb hidegzuhany, mert az ellenfelünk egy ügyes szabadrúgásból szépített. Mindezek ellenére nem tört össze a csapat, és rá 4 percre Szabolcs Szalai révén visszaállítottuk a kétgólos különbséget. Ez a félidő ugyanabban a mederben zajlott, mint az előző, így a győzelmünk nem forgott veszélyben, de egy-két komolyabb helyzettől eltekintve nekünk sem voltak igazi gólszerzési lehetőségeink. A 84. percben kb. ugyanonnan végezhetett el szabadrúgást a Kisapostag, ahonnan már értékesítettek egyet. Most is Bakos Dominik állt a labda mögé, és ismételten nem hibázott, még ha ehhez már kellett egy kicsit a mi ügyetlenkedésünk is. Ehhez az eseményhez hozzátartozik, hogy a pontrúgáshoz való készülődés közben az egyik kisapostagi játékos megkapta a második sárgalapját, és idő előtt mehetett zuhanyozni. Ennek a találatnak köszönhetően izgalmas 6 perc következett, mert az ellenfelünk több alkalommal is oldalszabadrúgáshoz jutott, amiben mindig benne van a gól, de szerencsére nem forgott veszélyben a kapunk, s végül megnyertük ezt a találkozót is. A lefújás után szövegelésért egy újabb vendégjátékos kapott piros lapot.

Összességében nem játszottunk rosszul, de jól se, sok helyzetet nem sikerült kialakítanunk. Kettő gólos előnyünk tudatában talán vissza is vettünk az iramból, s ez könnyen meg is bosszulhatta volna magát annak ellenére, hogy kapusunknak nem volt igazán védenivalója. A lényeg viszont a 3 pont megszerzése volt, és ezt a teljes kép alapján magabiztosan gyűjtötte be a csapat, de a jövő héten Perkátára utazunk, és ez ott biztosan nem lesz elegendő. A találkozóból le kell vonni a megfelelő következtetéseket.

A meccs krónikájához tartozik, hogy a kapuban egy régi-új játékos mutatkozott be színeinkben, Schvarcz Róbert személyében. További sikeres folytatást kívánunk Neki!

Újfent köszönet illeti a szurkolókat, akik nagyszámban látogattak ki a sportpályára és bíztatták a csapatot. Büszkék vagyunk Rátok! Reméljük, hogy vasárnap is nagyszámban jelentek meg idegenben a rangadón.”

Előszállás-Kisapostag 3-2

Előszállás – Kisapostag 2018.04.15. összefoglaló:Nagyon sokat kellett várnia a csapatnak és a publikumnak is az első hazai bajnoki mérkőzésre, köszönhetően két elmaradt meccsnek is. Szerencsére jó idő várta a kilátogató nézőket, és az esőfelhők is megkíméltek mindenkit.Azzal talán nem írunk nagy újdonságot, ha azt mondjuk, hogy a találkozó esélyesei mi voltunk, még annak ellenére is, hogy ellenfelünk az őszi szereplésükhöz képest igen figyelemreméltó eredményeket ért el. Esélyes és hazai együtteshez méltóan a kezdetektől fogva a kezünkbe vettük a mérkőzés irányítását, és a mezőnyben jelentős fölényben voltunk, de ennek ellenére ziccereket és komoly lehetőségeket nem tudtunk kialakítani. Ellenfelünk a hosszan előreívelt, előrevágott labdákkal próbált operálni, s ez néhány alkalommal szögletet is eredményezett a számukra, de ennek ellenére kapusunknak nem kellett játékba avatkoznia. A fölényünk a 21. percben érett góllá, amikor egy szöglet utáni felszabadítás után csapatkapitányunk, Gábor Csontos szerezte meg a játékszert, és a jobb szélről középre centerezett, ahol a csapat gólfelelőse, Bálint Reichardt érkezett, és a rövid felső sarokba bólintotta a labdát. Nagyon szép találat volt! A játék képe semmit sem változott az előzőekhez képest. A második gólunkra 38. percig kellett várni a nagyszámban megjelent szurkolóknak, amikor is az ellenfél kapujától kb. 18-19 méterre megítélt szabadrúgást Csuka Ákos értékesítette. Egy újabb remekbe szabott találat volt! A félidőig az eredmény már nem változott, s elmondható, hogy a kínálkozó lehetőségeinkkel jól sáfárkodtunk, talán néhány olyan lehetőségünk volt, amelyből gól születhetett volna.A második játékrészt igyekeztünk ott folytatni, ahol az előzőt abbahagytuk, de az 50. percben jött egy kisebb hidegzuhany, mert az ellenfelünk egy ügyes szabadrúgásból szépített. Mindezek ellenére nem tört össze a csapat, és rá 4 percre Szabolcs Szalai révén visszaállítottuk a kétgólos különbséget. Ez a félidő ugyanabban a mederben zajlott, mint az előző, így a győzelmünk nem forgott veszélyben, de egy-két komolyabb helyzettől eltekintve nekünk sem voltak igazi gólszerzési lehetőségeink. A 84. percben kb. ugyanonnan végezhetett el szabadrúgást a Kisapostag, ahonnan már értékesítettek egyet. Most is Bakos Dominik állt a labda mögé, és ismételten nem hibázott, még ha ehhez már kellett egy kicsit a mi ügyetlenkedésünk is. Ehhez az eseményhez hozzátartozik, hogy a pontrúgáshoz való készülődés közben az egyik kisapostagi játékos megkapta a második sárgalapját, és idő előtt mehetett zuhanyozni. Ennek a találatnak köszönhetően izgalmas 6 perc következett, mert az ellenfelünk több alkalommal is oldalszabadrúgáshoz jutott, amiben mindig benne van a gól, de szerencsére nem forgott veszélyben a kapunk, s végül megnyertük ezt a találkozót is. A lefújás után szövegelésért egy újabb vendégjátékos kapott piros lapot.Összességében nem játszottunk rosszul, de jól se, sok helyzetet nem sikerült kialakítanunk. Kettő gólos előnyünk tudatában talán vissza is vettünk az iramból, s ez könnyen meg is bosszulhatta volna magát annak ellenére, hogy kapusunknak nem volt igazán védenivalója. A lényeg viszont a 3 pont megszerzése volt, és ezt a teljes kép alapján magabiztosan gyűjtötte be a csapat, de a jövő héten Perkátára utazunk, és ez ott biztosan nem lesz elegendő. A találkozóból le kell vonni a megfelelő következtetéseket.A meccs krónikájához tartozik, hogy a kapuban egy régi-új játékos mutatkozott be színeinkben, Schvarcz Róbert személyében. További sikeres folytatást kívánunk Neki!Újfent köszönet illeti a szurkolókat, akik nagyszámban látogattak ki a sportpályára és bíztatták a csapatot. Büszkék vagyunk Rátok! ????????????????Reméljük, hogy vasárnap is nagyszámban jelentek meg idegenben a rangadón.????Hajrá ESE!⚽️⚽️⚽️????????A mérkőzésről készült képeket a megszokott formában töltjük fel valamikor a héten.

Posted by Előszállás SE on Monday, April 16, 2018

Előszállás – Kisapostag 3-2 (2-0)
Előszállás, vezette: Krajcsovics Adrián.

Előszállás: Schvarcz – Csuka (Gergelyfi), Harasztia, Csontos, Balogh (Kercza), Béres, Tóth S., Szalai, Eper (Kiss Gy.), Bozsoki (Bognár), Reichardt (Kovács Zs.) Vezetőedző: Masinka Csaba
Kisapostag: Hegedűs – Cislo (Szabó B.), Dénes, Major, Pék, Fürj, Bakos, Oláh, Csima, Törjék, Halasi.

Gól: Reichardt (21.), Csuka (38.), Szalai (54.) illetve: Bakos (50., 84.)
Kiállítva: Csima (83.), Oláh (93.)

Forrás: Előszállás SE Facebook

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?