Interjú Szatmári István játékvezetővel
Szatmári István 2012-ben végezte el a játékvezetői tanfolyamot, azóta kispályán és nagypályán egyaránt működik. Karrierje kezdetéről, és más érdekes témákról beszélgettünk.
Mikor vetődött benned fel először hogy játékvezető leszel és milyen esemény hatására lettél az?
Szatmári István: Igazából én kisgyerek korom óta fociztam, de soha sem gondoltam, hogy átállok az akkor még “sötét oldalnak” vélt “Sit”ok áradatot megélők csapatába. Nagyon sok sérülésem volt, főleg a bokámmal, emiatt a focit abba kellett hagynom, majd más sportágba kezdtem, amivel ezt kiküszöböltem. Egy szakmát tanultunk Dinnyei Norbert kollégámmal, és ő mindig elment órákról, sose értettem hogy minek!? Akkor mondta, hogy ő játékvezető, és hogy miért nem próbálom ki? Gondoltam, úgyis fociztam, talán menne. És 2012-ben sikeresen elvégeztem a tanfolyamot. Mint utólag rájöttem, hogy focistaként nem ismertem a szabályokat. 😀 Ezzel sajnos ma is így vannak sokan, főleg most, hogy idén nyártól rengeteg a változás a szabályok terén.
Ki a példaképed a játékvezetők között?
Szatmári István: Ha példaképet kéne választanom, Ring György vagy Vad II. István működése és munkásságuk figyelemre méltó. Kassai Viktor pedig egyértelmű, hogy olyan szintet képvisel, akire egy ország méltón lehet büszke és nézhet fel rá minden újonc játékvezető, hogy ő is olyanná akarjon válni. Megyében pedig van pár ember, akit én külön tiszteletben részesítek, de neveket nem szeretnék mondani.
Balról jobbra: Tóth Bence, Rózsa Ádám, Szatmári István
Kispályán vagy nagypályán működsz szívesebben? Melyik az ahol nehezebb a játékvezetők dolga? Előbbi esetében kisebb a tér, több a fizikai kontaktus, nagypályán viszont nagyobb területet kell átlátni.
Szatmári István:Én személy szerint szívesen működöm mindkét színtéren. Arra, hogy hol a nehezebb a dolga a játékvezetőnek csak azt tudom mondani, hogy mindenhol! Kispályán fizikálisan nincs akkora terhelés, de szellemileg jobban megterheli az embert, ugyanis a játék gyorsabb, több testi kontaktus, amit el kell dönteni, hogy még bele fér e a szabályos keretek közé!? Nagypályán ilyenből kevesebb van, viszont ott fizikálisan kell toppon lenni, hogy a játékszituációkat olyan pozícióból tudjuk megítélni, amiből a rálátás az esetre a legjobb.
Milyen felkészülési módszerrel tartod magad edzésben?
Szatmári István: Hétfőnként focizom a Respect FC-ben az Alba Liga másodosztályban. Az előző szezonban a második helyen végeztünk, ami szerintem lehetett volna jobb is, ha néha jobban koncentrálunk. E mellett futok és boxolni járok.
Egy héten hány mérkőzésre vagy beosztva?
Szatmári István: Teljesen változó. De talán átlag 3 nagypályást kapok és talán 5 kispályást. Sajnos nem vagyunk sokan a megyében.
Szatmári István
Igazolt játékosa vagy a Respect FC csapatának. Mennyire vagy elégedett az Alba Liga másodosztályában elért második helyezésetekkel?
Szatmári István: Ahhoz képest, hogy “mi nem tudunk focizni, és azért mentünk el játékvezetőnek”, szerintem egész jó eredmény, igaz, ha néhány meccset komolyabban veszünk, vagy kitudunk állni a teljes csapattal, lehetett volna jobb is. De nem sokára jön a következő szezon és nekifuthatunk megint, hátha most megnyerjük.
Ha leülsz megnézni egy labdarúgó mérkőzést, inkább szakmai szemmel nézed vagy szurkolóként? Szétválasztható a kettő adott esetben?
Szatmári István: Attól függ, ki játszik!? Ha a kedvenc csapataim közül valamelyik, akkor persze szeretném, ha a csapatom nyerne, szóval akkor inkább mint szurkoló nézem. De amúgy más mérkőzéseket gyakorlásként szívesen nézek, vagyis próbálok játékvezetői szemmel nézni.
Hogyan értékelnéd a magyar válogatott Európa bajnoki szereplését? Mit gondolsz, összejöhet a kijutás a VB-re is?
Szatmári István: Én ezeket a mérkőzéseket abszolút szurkolóként néztem, főleg, hogy a kijutást is végig követtem. Kint voltam, kétszer is Bukarestben. És amikor tudtam és volt időm, kimentem a többi válogatott meccsre is a selejtezők során. Én nagyon örülök a válogatott szereplésének, és ha marad a stáb, a játékosok pedig folyamatos játéklehetőséget kapnak, szerintem kijutunk a VB-re!
Ajánlott cikkek: