Három büntető, bicskei győzelem a Tordas ellen

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Rövid időn belül három alkalommal mutatott a büntetőpontra a játékvezető a Bicske – Tordas összecsapáson az első félidőben. A mérkőzést a hazaiak nyerték, akik komoly lépést tettek előre a bennmaradásért.

Egyik csapatnak sem úgy ment eddig a tavasszal, mint előzetesen azt remélték. A Bicske a várakozásoknál lassabb ütemben gyűjti a pontokat, a Tordas pedig bár szoros meccseket játszott, még nem sikerült nyernie az elmúlt négy forduló során, és mindössze két egységet gyűjtöttek. Érdekesség, hogy február végén is összecsaptak a felek, a felkészülési mérkőzést 7-3-ra a bicskeiek nyerték. A Tordas ezúttal több játékosát is nélkülözni kényszerült: sérülés miatt nem lehetett ott Szép, Pongrácz és Németh sem.

Húsvét vasárnapján ünnepi hangulatban, csokitojásokkal fogadták a rendezők a találkozóra kilátogató szurkolókat. A bicskei futballisták azonban már nem voltak ennyire szívélyes vendéglátók a pályán, hiszen már a második percben megszerezték a vezetést. Varga szögletét Máj fejelte közelről a hálóba. Néhány perccel később egalizálhatott volna a Tordas, ám Tőke szabadrúgása után a hosszú oldalon üresen érkező Farkas néhány lépésről célt tévesztett. Öt perccel ezt követően ismét gólszerzési esély adódott a vendégek előtt: Hadnagy csapott le egy kipattanó labdára, ám mintegy húsz méterről leadott lövése a kapufán csattant. A vendégek tovább nyomtak. Tőke cselezte be magát a tizenhatoson belülre, ám lövését Milinte hárítani tudta.

A fordulat a félidő derekán következett be, amikor Pásztor beadását követően Némethet csak szabálytalanul tudták megállítani a vendég védők, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A tordasiak természetesen vitatták az ítéletet, ám ez mit sem változtatott. A tizenegyest Móri lőtte a bal alsóba, kétgólosra növelve csapata előnyét. Az első találat szerzője, Máj alig több, mint öt perccel később a túloldalon egy partdobás után fellökte a tordasi támadót, Farkast a tizenhatoson belül, újabb tizenegyes! Tőke végezte el a büntetőt, ő is a bal alsót választotta, és nem hibázott. Visszajött a meccsbe tehát a Tordas. A tizenegyesek sorának ezzel még nem volt vége! Szinte a középkezdés utáni első bicskei támadás végén Németh ellen követtek el szabálytalanságot a büntető területen belül, Rózsa József pedig nem félt harmadszor is a sípjába fújni. Ezúttal is Móri végezte el tizenegyest, ám ezúttal a bal kapufát találta el, onnan pedig a játéktérről kifelé pattant a labda.

Fertályórával a szünet előtt betalált a Bicske, ám Varga gólját a játékvezető les címén érvénytelenítette. Az események ezt követően a túloldalon zajlottak, ám vagy Milinte tudott hárítani, vagy a védők szabadítottak fel. A pihenő előtt Máj próbálkozott fejjel bevenni Kires kapuját, ám nem járt sikerrel, maradt a szünetre a 2-1.

Az eseménydús első félidőt követően a második játékrészben már valamivel kevesebb feljegyzendő történés volt, de így sem unatkozhatott a lelkes hazai publikum. Már öt perccel a középkezdés után 3-1-re húzott el a Bicske: Pásztor ugratta ki Mórit, aki kicselezte Kires kapust, majd kisodródott helyzetből, éles szögből lőtt a hálóba. A félidő közepén Németh lövése tűnt ígéretesnek, majd Varga próbálkozott lövéssel, de nem tudtak kifogni a Tordas hálóőrén.

A vendégek legveszélyesebb játékosa, Tőke távoli próbálkozása jelentette a vendégek esélyét a szépítésre, ám Milinte könnyedén megfogta a labdát. Nem volt már erő a tordasiakban ahhoz, hogy faragni tudjanak a hátrányukból, sőt, mintegy tíz perccel a lefújás előtt akár végérvényesen eldönthette volna a mérkőzést Móri, ám közelről fölé lőtt.

Az eredmény az utolsó néhány percben már nem változott. A bicskeiek három pontra közelítették meg az utolsó előtti helyen álló Polgárdit, akivel a jövő héten vívnak kiesési rangadót. A Tordas a Mezőfalva ellen hazai pályán javíthat.

Bicskei TC – Tordas SE 3-1 (2-1)
Bicske, vezette: Rózsa József (Magyar János, Kovács Zoltán)

Bicskei TC: Milinte – Csendes, Sötét, Máj, Köntös – Bencze (Máté) – Szarvas, Móri, Pásztor (Oláh) – Varga (Moravecz), Németh (Antonini). Edző: Raffai Rudolf
Tordas SE: Kires – Kőszegi, Kun, Madar, Farkas K., Hadnagy (Bakos), Bakos, Farkas Zs. (Nagy R.), Szmok (Závodszky), Tőke, Vörös (Kerényi). Vezetőedző: Hámori György.

Gól: Máj (2), Móri (38′, 50′) illetve: Tőke (26′)
Sárga lap: 1-5

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM