Három 11-est hozott az Ikarus és a Főnix derbije!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A büntetők mellett gólokból sem volt hiány a városi derbin.

A helyi tudósító így fogalmazott:

“Az egyaránt dobogóra pályázó két fehérvári csapat derbijére mintegy 200 néző volt kíváncsi. A remek futballidő jó iramot hozott.

A találkozó elején Tóth B. veszített labdát könnyelműen a 16-os oldalvonalánál, majd egy lerántást követően jogos 11-es következett. Kovács K. biztos lábbal értékesítette a büntetőt, 0-1. Pár perccel később az Ikarus jutott 11-eshez, ez azonban kimaradt.

A kihagyott lehetőség megbosszulta magát, egy oldalvonal mellől elvégzett szabadrúgásra a hosszúnál érkezett Katona, aki közvetlen közelről pofozta a hálóba a labdát, 0-2. A szünet előtti utolsó percben aztán szépítettek a hazaiak, 1-2. Így nyílt maradt a pontok sorsa a második félidőre.

A második félidőben több volt a pályán a fizikai kontaktus, apró szurkálódások, néhány kakaskodás szakította meg a folyamatos játékot. A 77. percben Kovács L. fejelt szép gólt egy jobboldali beívelés után, 2-2.

Már-már úgy tűnt, igazságos döntetlent hoz a találkozó, amikor a vége előtt 8 perccel a hazaiak hálóőre ütközött a 16-oson belül egy vendég játékossal, újabb büntető következett. A 11-es kimaradt, ám a kipattanót Varga értékesítette a kissé lassan mozduló védők között, 2-3.

A játékvezető és az aszistensek pár apró hibát leszámítva jól működtek, és kézben tartották a meccset.”

Ikarus-Maroshegy - Főnix

kép 1 / 15

Ikarus-Maroshegy – Főnix 2-3 (1-2)
Székesfehérvár, Mezővári József Sportpálya, 200 néző. Vezette: Cseh Roland

Ikarus-Maroshegy: Skultéti – Békefi (Klémán P. 46.), Tóth B., Varga (Hart 70.), Horváth Zs., Jámbor, Dopuda (Vadászi 62.), Andróczi, Victor (Kovács L. 70.), Farkas G., Farkas D. L. (Vajda 85.).
Főnix: Tóth M. – Totsche, Eckl, Ambrus, Imrik (Varga B. 68.), Király, Kertész (Hanzli 83.), Kovács, Katona (Fodor 83.), Martin (Bognár 46.), Dencinger (Willerding 57.). Vezetőedző: Pavlik József

Gól: Andróczi (45.), Kovács L. (77.) illetve: Kovács K. (16., 11-es), Katona (35.), Varga (82.)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?