Győzelmével megerősítette dobogós helyét a Mór

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Valósággal hengerelt a Mór a Szár elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen. A móriak győzelme egy pillanatig sem forgott kockán.

A móri szurkolók abban bizakodva látogattak ki vasárnap a helyi sporttelepre, hogy gólzáporos sikert aratnak majd kedvenceik. A vendégek számára bravúrra lett volna szükség a pontszerzéshez, annak ellenére, hogy győzelemmel hangoltak a találkozóra.

Rögtön az összecsapás elején vezetést szereztek a hazaiak. Egy tetszetős támadás végén Vajda  előre vetődve fejelt az ellenfél hálójába a második percben. Negyed óra után máris két gólra nőtt a vendéglátó előnye. A hetek óta jó formában futballozó Osgyán egy kiugratás után került helyzetbe, melyet magabiztosan fejezett be. Szinte menetrendszerűen, újabb negyed óra elteltével ismét megzörrent a vendégek hálója. Cseszneki kígyózott el a szári védők között, majd a kapus mellett is elvitte a labdát, és az üres kapuba gurított. A szünetre el is dőlt a találkozó.

A második félidőre eleredt az eső, de ez nem zavarta meg a vendéglátót, a kitartó drukkerek továbbra is a móriak gálázását követhették nyomon. A játékrész derekán Végvári rúgott a kapuba egy ide-oda pattogó labdát. A hajrában két büntetőt is kiharcolt a Mór. A kezezés miatt megítélt tizenegyest Tar, a másik szabálytalanságért járót Vajda váltotta gólra, kialakítva a 6-0-ás végeredményt.

A móriak ilyen arányban is megérdemelten nyertek, végig domináltak a mérkőzés során. A száriak a hétvégén hazai pályán javíthatnak a Sárosd ellen, a Mór pedig a kieső jelölt Pusztavám otthonába látogat.

Mór – Szár 6-0 (3-0)
Mór, Móri SE Sporttelep. Vezette: Bíró Dániel (Rózsa Dávid, Pataki Dániel)

Mór: Kiss M. (Pap) – Bátki (Wachtler), Végvári, Tar, Kőbányai, Kaszás, Klémán (Perina), Mayer, Cseszneki (Joó), Osgyán (Tetzli J.), Vajda. Vezetőedző: Horváth Zoltán.
Szár: Bognár – Haász, Boros, Orbán, Tamás, Juhász, Zöld (Szabó T.), Fenyvesi, Kovács B. (Rada (Pechinger)), Iváncsik, Krausztíder. Vezetőedző: Lacza Albert.

Gól: Vajda (2′), Osgyán (16′), Cseszneki (33′), Végvári (63′), Tar (70′, 11-es), Vajda (87′, 11-es)
Sárga lap: 1-2

A tudósítás a Móri SE facebook oldalán található információk felhasználásával készült.

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM