Gólszüret volt a Pákozdi katlanban!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Pákozd rendkívül erősnek bizonyult eddig a szezon során hazai pályán, ezúttal a Mór látogatott hozzájuk. A gólszüretből Galambos mesterhármassal vette ki a részét.

Meglepően jól szerepelt hazai pályán a 2017/2018-as évad során a Pákozd. A Videoton Baráti Kör mellett a Vált is legyőzték Pőczéék, e mellett az élcsapatnak számító Pusztavámot is igencsak megszorongatták. Volt tehát oka az aggodalomra a Mórnak, amely idegenben az első hat forduló során csupán egyetlen pontot szerzett.

A várakozásoknak megfelelően a Pákozd kezdett jobban, és a 17. percben Galambos büntetőjével előnybe került a vendéglátó. A pákozdi támadó a 23. percben akcióból is betalált. Fél órányi játékot követően el is dőlt a három pont sorsa, miután László, majd Galambos mattolta Diós kapust. A félidő végén ugyan szépített Stéger találatával a Mór II., ám sejteni lehetett, hogy túl nagy izgalmak nem lesznek a második játékrészben. A szünet után a rutinos Pőcze két gólt szerzett, László is megszerezte a maga második gólját. A hajrában Dreska kozmetikázta az eredményt 7-2-re.

Vasárnap Pátkán játszik újabb rangadót a Pákozd, a Mór II. pedig a Mány otthonában vendégeskedik majd.

A 2017/2018-as szezonban eddig csak a Pusztavám szerzett pontot a Pákozd katlanjában - fotó: Pákozd SE
A 2017/2018-as szezonban eddig csak a Pusztavám szerzett pontot a Pákozd katlanjában – fotó: Pákozd SE

Pákozd – Mór II 7-2 (4-1)
Pákozd, vezette: Rózsa Ádám.

Pákozd: Zsidó – Majnár, Géri, Pőcze, Schultz – Galambos (Dömsödi), Tömör, László, Rothauszki – Horváth Zs. (Szabó S.), Csík (Orbán).
Mór II: Diós – Vincze (Nyevrikel Gergő), Hárer, Rozembaum, Vachtler – Stéger (Schábel), Fojtyik (Manner A.), Dreska, Manner M. (Petruska) – Czövek, Elek (Szántó).

Gól: Galambos (17, 23., 30.), László (29., 75.), Pőcze (63., 78.) illetve: Stéger (38.), Dreska (88.).

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?