Gólgazdag meccsekkel hangolódik a szezonra a Vajta
Három edzőmérkőzést játszott le eddig a Megye II-be frissen feljutó Vajta. A csapat mindegyik találkozóján potyogtak a gólok.
Július 23-án vasárnap eredetileg a Sárszentágotát fogadta volna a Vajta, ám a vendégek lemondták a találkozót, a Németkér ugrott be helyettük. Mindkét gárdában kaptak lehetőséget fiatal labdarúgók. Bemutatkozott a vajtaiak új igazolása, Tóth Bence, aki játszott már a 2009/2010-es szezon őszén Vajtán.
Az összecsapás első 30 perce gól nélküli döntetlent hozott, a második fél órában 0-2-re elhúztak a vendégek. Az utolsó harmad elejét nagyon megnyomta a Vajta: Tóth Bence szöglete után Tóth Balázs fejelt a bal alsóba. Pár perccel később az iménti gólszerző indította a friss szerzeményt, aki laposan középre passzolt, ifj. Kovács Nándor pedig kiegyenlített. A következő vajtai támadásnál Tóth Bence tört kapura, majd kipattanó lövését Orsós vágta elemi erővel a kapu bal oldalába. A végén egy szép szóló után egalizálni tudtak a vendégek, így 3-3-as döntetlennel ért véget a mérkőzés.
Ezt megelőzően két előkészületi mérkőzést játszottak le Polyákék. Július 23-án vasárnap meglehetősen tartalékos kerettel 4-3-as vereséget szenvedett a megye kettes újonc a Simontornya otthonában. Július 20-án csütörtökön a Sárszentmiklós alakulatával csaptak össze a vajtaiak, az a találkozó 8-3-as miklósi sikerrel ért végett, a vajtaiak részéről ifj. Kovács Nándor duplázott.
A Vajta első tétmérkőzésére július 30-án kerül sor, az együttes a Dég otthonában lép pályára a Fejér Megyei Kupa első fordulójában.
Ajánlott cikkek: