Felfüggesztették a Mezőfalva pályáját!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A Mezőfalva-Bicske mérkőzésen történtek után felfüggesztették a sportpályát.

Mint ismert, érzelmekkel teli mérkőzést játszott egymással a Fejér Megyei I. osztály 10. fordulójában a Mezőfalva és a Bicske. Már bőven a hosszabbítás zajlott, amikor 2-2-es állásnál Sötét megszerezte a győztes találatot egy szöglet utáni fejessel.

A parázs hangulat a szurkolók közötti komoly feszültséggel párosult, mely a mérkőzés elejétől egyre inkább kibontakozott. A találkozó után a hazaiak közül többen számonkérték a játékvezetőt, szerintük Magyar János ítéleteivel leginkább a bicskeieket segítette. A Mezőfalva edzője, Masinka László a mérkőzés utáni interjúban hangot is adott annak, hogy nem volt megelégedve a bíráskodással.

A játékvezetőkkel szemben történt incidens miatt október 30-án 16:00-ra behívták a főrendezőt, Szabó Lajost, valamint a Mezőfalva elnökét, Cseke Ottót. A Mezőfalva pályáját felfüggesztették, de ez csaka a Mezőfalva felnőtt csapatára vonatkozik – más együttesek játszhatnak ott mérkőzést. Persze nem a Mezőfalva felnőtt együttese ellen.

A találkozó bővebb összefoglalója az alábbi videón tekinthető meg:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?