Fejér Vármegyei Kupa: rögös volt a döntőhöz vezető út

Fejér megye, Fejér Megye Magyar Kupa
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az Ercsinek és a Mórnak is bravúros eredményekre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a fináléig. Nézzük, hogyan meneteltek eddig!

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, az Ercsi a Főnixet győzte le az elődöntőben, míg a Mór a címvédő Sárbogárdot búcsúztatta. Mondhatjuk, hogy mindkét találkozón meglepetés született, hiszen mindegyik esetben a bajnokságban gyengébben teljesítő csapat győzedelmeskedett.

Rendkívül erős ellenfeleket ütött ki az Ercsi

Az Ercsi augusztusban könnyedén továbbjutott a vármegye hármas Besnyő, majd a Szabadegyháza vendégeként. Az első kupamérkőzést 5-1-re, a másodikat 17-1-re nyerte az együttes.

Ezt követően háromszor játszhatott otthon az Ercsi, ám mind a három alkalommal vármegye egyes ellenféllel kellett farkasszemet néznie a csapatnak. A Sárosd ellen hátrányból fordítottak György Kristóf Norberték, majd következett a bajnokság egyik legjobb csapata elleni ütközet, a Csór elleni rangadó a negyeddöntőben. Ez a mérkőzés 1-1-es döntetlennel ért véget, büntetőkkel pedig az Ercsi jutott a legjobb négy közé.

Az elődöntőben az FC Főnix várt az Ercsire. A találkozó már-már úgy tűnt, 0-0-ás döntetlennel fog véget érni, mígnem a 85. percben Molnár Bence Bendegúz büntetőből bevette a fehérváriak kapuját, majd Kun Bálint két perccel később akcióból is betalált. Ezzel a győzelemmel biztosította Hargitai László legénysége a helyét a fináléban.

A Mór útja sem volt könnyű a döntőig

Pusztavámon a papírformának megfelelően kapott gól nélkül nyert a Mór augusztusban, majd még szintén a nyáron a vármegye kettes Bakonycsernye vendégeként is magabiztosan diadalmaskodtak a piros-feketék.

A negyeddöntőben a vármegye egyes Ikarus-Maroshegy otthonában a duplázó Kocsis Dominik Jenő vezérletével győzedelmeskedtek a móriak. Ezt követte a sárbogárdi elődöntő, amit sokan előrehozott döntőnek aposztrofáltak, lévén, hogy a két csapat játszotta a finálét a legutóbbi két kiírás során.

A móriakat mindenbizonnyal fűtötte a visszavágás vágya, hiszen a legutóbbi két alkalommal a bogárdiak nyerték a két együttes kupameccsét. Most viszont Tar Bálinték örülhettek a lefújást követően, hiszen Kocsis Gergő és Szekeres Marcell góljára a Sárbogárd nem tudott válaszolni.

A Sóstói Stadionban lesz a 2026-os Fejér Vármegyei Kupa döntője is

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően ezúttal is a székesfehérvári Sóstói Stadion szolgál otthonául a Fejér Vármegyei Kupa fináléjának. A mérkőzés május 20-án 17:00-kor fog kezdődni. A találkozót bárki díjmentesen megtekintheti az MLSZ Fejér Vármegyei Igazgatóságának közleménye szerint.

A stadionba való beléptetéskor ugyanúgy ellenőrizhetik a biztonsági személyzet tagjai a szurkolók ruházatát és táskájának tartalmát. Üdítőt, esernyőt nem lehet bevinni a tribünre.

Nyitókép: FociDrukker.com

 

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?