Fejér Megye I: Bajnok az Iváncsa!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

A címvédő Iváncsa egy fordulóval a bajnokság vége előtt bebiztosította bajnoki címét, miután a Mór elleni rangadót győztesen vívta meg a címvédő. Majláth elemében volt, duplázni tudott.

A Bicske három pontra csökkentette a listavezető Iváncsával szembeni hátrányát szombaton, miután 2-1-re legyőzte a Polgárdit. Az Iváncsa a Mór ellen azonban így is abban a tudatban léphetett pályára hazai környezetben, hogy akár egy döntetlennel is biztos bajnok.

Az első félidőben leginkább a kemény párharcok domináltak, kevés helyzet alakult ki. Sok pontatlanság jellemezte a csapatok játékát, némileg a Mór játszott célra törőbb, tudatosabb futballt. Ennek ellenére gólt a hazaiak szereztek: egy jobboldali bedobást követően Handl próbált felszabadítani, ám szerencsétlen mozdulata után gellert kapott lábán a labda, mely a kapu jobb oldalában kötött ki. A szünetben 1-0 volt az állás az Iváncsa javára.

A második játékrész elején a Mór beszorította a vendéglátót kapuja elé, ám a vendégek lelkesedése mintegy negyed órát követően alább hagyott. Az Iváncsa vette át a kezdeményezést, Godslove életerős lövése jelezte, a piros-fehérek szeretnék eldöntetni a három pont sorsát. Egy felívelést követően Balogh fejjel indította Majláthot, aki egyedül léphetett ki a félpályától. A tizenhatos vonaláról elgurította a labdát az iváncsai támadó a kimozduló Pap kapus mellett a bal alsóba, 2-0-ra módosítva az eredményt. Mintegy tíz perccel később Balogh is feliratkozhatott volna a gólszerzők listájára, ám lövése a keresztlécről kipattant. Öt perccel a lefújás előtt Majláth vállalkozott lövésre húsz méterről, ami alaposan meglepte a móri hálóőrt, a labda a jobb alsóban landolt. A végén Facskó pörkölt kapura kapásból, óriási gól lehetett volna, ám a felső kapufáról ez a bomba is kifelé pattant, maradt a 3-0.

A három pont megszerzésével biztos, hogy legalább hárompontos előnnyel zárja a bajnokságot az Iváncsa a Bicske előtt, így az iváncsaiak már készülhetnek lélekben a rájátszásra.

A Fejér Megye I. osztály 2016/2017-es kiírásának bajnoka az Iváncsa
A Fejér Megye I. osztály 2016/2017-es kiírásának bajnoka az Iváncsa

Iváncsa – Mór 3-0 (1-0)
Iváncsa, vezette: Stumpf Tamás

Iváncsa: Boldog – Balogh, Márki, Berényi, Nagy A., Bartha, Majláth, Facskó, Szauter, Godslove, Aradi.
Mór: Papa – Handl, Végvári, Mayer, Cseszneki, Gál, Meggyes, Tar, Osgyán, Cseh, Tornyai.

Gól: Handl (38., öngól), Majláth (75., 83.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM