Farkas Zsolt szerint akár második is lehet a Tordas
A csapat technikai vezetője úgy véli, hogy bár a Főnix kiemelkedik a mezőnyből, a Tordas eséllyel pályázik az ezüstéremre.
A szezon előtt Pajor László egyértelműen kijelentette, hogy csapata a bajnoki címre pályázik. A Sárbogárd helyzete bár nem reménytelen, a csapat lemaradása jelentős a Főnix mögött.
A jelek szerint azonban nem lehetnek biztosak a bogárdiak abban, hogy megőrzik második, vagy akár dobogós helyüket a bajnokság végéig. Egyrészt ott liheg a nyakukon a Kápolnásnyék, másrészt a tordasiak is szeretnének minél fényesebb érmet szerezni.
Farkas Zsolt, a Tordas technikai vezetője azt mondta a feol.hu számára, hogy bár a bajnokság kissé nehézkesen indult a csapat számára, idővel jöttek az eredmények. A hírportálnak Farkas Zsolt úgy fogalmazott, hogy “egy-két döntetlen becsúszott” a szezon kezdetén. Valójában a tordasiak az első hét mérkőzésükből öt alkalommal remiztek.
A szezon második felét nagyon megnyomta a Tordas. Hét bajnoki találkozóból hatot megnyertek Horváth Benették, akik csak a Sárbogárd ellen játszottak gól nélküli döntetlent.
Farkas Zsolt úgy látja, hogy a Főnixnek minden sansza meg van arra, hogy megnyerje a bajnokságot. Véleménye szerint amennyiben a fehérváriak felkészülése jól sikerül, akkor nem lehet őket feltartóztatni.
A mögöttük lévő helyek sorsa viszont nyitott. A tordasi technikai vezető úgy véli, hogy a dobogós helyek sorsába beleszólhat a Tordas és a Mór is.
A tordasiak január közepén kezdik majd a felkészülést. Átigazolással kapcsolatos részletekről nem beszélt, és sem a klub honlapján, sem a közösségi oldalán nem számoltak be játékosmozgásról.
A Tordas részt vesz a Téli Műfüves Bajnokságban is. Ebbe be fog kapcsolódni a vármegye hármas pontvadászatban szereplő tordasi együttes is, amely az ellenfél függvényében fog pályára lépni. Mivel a tavaszi szezon korán kezdődik, nem tervez sok edzőmérkőzést játszani a Tordas. Az edzőmeccsek programjának kialakítása januárban fog megtörténni.
Nyitókép: Tordas SE