Ezúttal a 93. percben mentett pontot a Bodajk!

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Prill fejese összetörte a martonvásári szíveket.

A Bodajk tudósítója így írt:

“Felnőtt csapatunk vasárnap Martonvásáron vendégeskedett. Szerettük volna növelni pontjaink számát az esélyesebb hazai csapat kárára.

A mérkőzés első félidejét nagy mezőnyharc jellemezte, viszonylag kevés helyzettel. Aztán egy kósza vendég beadás után, a hazai csapat támadója homorított hatalmasat Kővári szorításában és a bíró nagy meglepetésünkre meglehetősen könnyű síppal büntetőt ítélt. Csikesz azonban egy bravúros vetődéssel hárította a büntetőt, majd nem sokkal később Klein Márkot rántották le ziccerben, az ítélet szabadrúgás és piros lap a faultot elkövető Hernádi számára.

Ezt követően enyhe mezőnyfölényben futballoztunk, mégis a vendégek szereztek vezetést, miután újabb büntetőt kaptak. Egy kapura tartó lövés Orosz kezét érintette és a második büntetőt már nem hibázta el a hazai csapat 1-0.

A második félidőben többet birtokoltuk a labdát és mentünk előre az egyenlítésért, rögtön a félidő elején Molnár fejelt a felsőlécre. A Marton kontrákra rendezkedett be és Király János révén többször is veszélyhelyzetet teremtettek a kapunk előtt. A mérkőzés hajrájában Gulyás lövését blokkolták az utolsó pillanatban a hazai védők , majd a hosszabbítás perceiben egyre másra jöttek a beadások és egy ilyen középre centerezés után Prill a hosszú sarokba fejelt a 93. percben 1-1.

Megérdemelten szereztünk pontot Martonvásáron, bár a több mint egy órányi emberelőny akár győzelmet is eredményezhetett volna.

Szombaton hazai pályán folytatódik számunkra a bajnokság, az Enying csapat érkezik.”

Martonvásár – Bodajk 1-1 (1-0)
Martonvásár, vezette: Czagány Zoltán

Martonvásár: Benkő – Király J., Szeidl, Schäffer (Kádár), Hernádi, Neuvert (Somogyi D.), Seregy (Süle), Kővári F., Cservenka, Patkós K. (Juhász B.), Szilágyi I. Vezetőedző: Patkós Csaba
Bodajk: Csikesz P. – Orosz, Bregócs (Kovács T.), Kovács J. (Molnár T.), Bélik (Fülöp), Dreska, Kővári B., Joó, Nagy F., Klein (Prill), Gulyás. Vezetőedző: Takács Viktor

Gól: Neuvert (34.) illetve: Prill (93.)
Kiállítva: Hernádi (24., Martonvásár)

Forrás: Bodajk SE (Facebook)

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?