Ezért marad el a Mány és az Enying meccse

Fejér megye, Fejér Megye I
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Nem nehéz megtippelni, mi áll a háttérben.

Meg nem nevezett okok miatt elmarad két mérkőzés is a Fejér Megyei I. osztályban. A negyedik fordulóban sem az Ikarus-Maroshegy – Sárosd, sem a Mány-Enying találkozót nem fogják lejátszani szeptember 6-án vasárnap.

Azt, hogy a listavezető fehérváriak miért nem most látják vendégül a sárosdiakat, rejtély övezi, arra azonban fény derült, miért nem pattog e hétvégén Mányon a labda az eredetileg kiírt időpontban.

Varga Mihály, a Mányi TK elnöke a következőket írta:

“Összefoglalva, a vírussal összefüggésben lehetnek a megbetegedéseink, további, különbféle teszt-eredményekre várunk, van a csapat környezetében pozitiv eredmény, így a legjobb megoldásnak a mérkőzés elhalasztása tűnt. A történesekről mind a szövetseget, mind az Enyingi csapatot tájékoztattuk. A hivatalbóli halasztás megtörtént. Uj időpont hétfőre várható!”

A koronavírussal kapcsolatos halasztások száma kezd aggasztó méretet ölteni a megyében. Korábban beszámoltunk róla, hogy az NB III-as Csákvár csapatában 8 klubtagról derült ki, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje, míg a Bicske

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Vélemény, hozzászólás?