Ellentétes félidőket játszott a Pusztaszabolcs és a Seregélyes!

Fejér megye, Fejér Megye II
Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM

Az ötödik helyen álló Seregélyes a nyolcadik Pusztaszabolcs otthonába látogatott hétvégén. A vendéglátók arra készültek, hogy egy győzelemmel egypontosra faragják hátárnyukat riválisukkal szemben.

A Seregélyes tudósítója így fogalmazott:
„Vasárnap Pusztaszabolcson léptünk pályára. Itt mindig nehéz nekünk még a pontszerzés is. Ezúttal sem alakult másként, bár saját magunknak tettük ezt nehézzé szerintünk…

Az első félidőben végig támadtunk szinte, de két védekezési hiba után kaptunk két gólt. Mindkét gólt Kovács Zs. lőtte. Első kb 22-ről egy nagy szabadrúgás gól volt, míg a második egy szöglet utáni lepattanóból. Félidő 2-0 a hazaiaknak.

Mi megbeszéltük a szünetben, hogy mindent meg kell tennünk ezen a nagy pályán, hogy legalább x-re hozzuk a meccset és így megmaradjon közöttünk a pontkülönbség. Nyomtunk, nyomtunk a második félidőben, de nem akart bekerülni a hálóba a labda. Cseréinket is kihasználtuk a 70-75. percben (mind a kettőt), hogy frissítsünk valamennyire, mert a kezdőcsapatunkban a kapussal együtt 5 játékosunk volt aki előző nap rangadót játszott U19 ben. Valamennyire sikerült is a hazai csapat fölé kerekednünk, Dezső a 72. percben első labdaérintésre gólt lőhetett volna ollózva, de egy hátvéd beugrott a labda elé.

Egészen a 81. percig kellett várni a gólunkra. Ekkor a szinte már teljesen elfáradt Kovács Norbi iramodott meg a kapu felé bal oldalon és át akarta passzolni Szurovcsjáknak a labdát, de a védő belenyúlt és így ment be a rövid oldalon a kapuba. Mindent beleadtunk ezek után és több védő is már inkább csatárt játszott minden mindegy alapon, mert úgyis tudtuk, hogy Druzsin szokásához híven megoldja a feladatát hátul a társaival. A 88. percben Rácz tartotta a labdát a 16-oson belül 2 védővel szemben, akik közül az egyik felrúgta és mivel Nagy Károly játékvezető kb 3 méterre állt az esettől így 11 -est ítélt! Szurovcsják László pedig odaállt és belőtte azt a kapus helyére. Nyomtunk a maradék időben is, de ma rendre hiányzott valami a támadó harmadban is…

Ez megint csapatmunka volt srácok!”

Pusztaszabolcs – Seregélyes 2-2 (2-0)
Vezette: Nagy Károly

Pusztaszabolcs: Semsei – Baloni, Csányi, Baka G., Toldi – Baka B., Sebők, Kovács A., Páhi (Balogh Z.), Kovács Zs., Sári (Simon J.).
Seregélyes: Závotka – Druzsin, Miklós, Kovács N., Penzer (Dezső) – Szurovcsják L., Benczik (Encsi), Puszta, Helbig – Rácz, Ihász.

Gól: Kovács Zs. (31., 37.), illetve Kovács N. (81.), Szurovcsják L. (88.)

Ajánlott cikkek:

Twitter
Visit Us
Follow Me
YouTube
YouTube
Email
RSS
INSTAGRAM